Kipihennétek a tanévkezdés fáradalmait? Ezeket a filmeket vetítik a héten moziban
Erősen indított az Az - Második fejezet című amerikai természetfeletti horrorfilm az észak-amerikai mozikban, de nem annyira erősen, mint elődje, a 2017-es Az. Mutatjuk mi megy a héten a mozikban.
Eduline/MTI
A folytatás így is minden idők második legnagyobb nyitóhétvégi bevételét produkálta a horrorfilmek történetében, és ugyancsak a második legnagyobb premierhétvégi bevételt hozta a szeptemberi hónapok történetében.
Milyen tömegközlekedési bérleteket, jegyeket vehettek, ha nappali, esti vagy levelező tagozaton tanultok valamelyik fővárosi egyetemen, főiskolán? Összegyűjtöttük.
Az Az - Második fejezet volt az egyetlen jelentősebb premier a hétvégén. Az utánjátszott filmek közül a Támadás a Fehér Ház ellen 3. - A védangyal bukása című akciófilm hat, a Jó srácok című vígjáték pedig 5,4 millió dollár értékben csalogatott nézőket a mozikba.
Ha a héten mennétek moziba, akkor az Az - Második fejezete mellett ott van a Downton Abbey vagy a 100 dolog is, aminek a héten lesz a premiere.
Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.