Karikó Katalin is felkerült az amerikai Forbes 250-es listájára

Az Egyesült Államok megalapításának 250. évfordulója alkalmából különleges rangsort tett közzé a Forbes: bemutatták a 250 legjelentősebb, ma is élő innovátort. A listára felkerült Karikó Katalin is, aki a 169. helyen szerepel.

A Forbes listáján nem csak „klasszikus amerikai innovátorok” szerepelnek, nem csupán feltalálók, hanem olyan üzleti és tudományos vezetők, akik áttöréseiket piacra viszik, teljes iparágakat alakítanak át, sőt újakat teremtenek.

A lista összállítása több fordulóban zajlott. A Forbes szakújságírói közel ezer jelöltet neveztek meg.

  • A neveket egy nemzetközi szakértői zsűri – köztük Jim Breyer, Kara Swisher és Rita McGrath – értékelte kreativitás, hatókör, társadalmi hatás, iparági felforgató erő és üzleti eredményesség alapján.
  • Az eredményeket ezt követően mesterséges intelligenciával is elemezték: a OpenAI által fejlesztett ChatGPT és a Google Gemini rendszere is rangsorolta a jelölteket azonos szempontok szerint.
  • A végső sorrendet a Forbes szerkesztői állították össze az összesített eredmények alapján.

5 ezer dollárt kaptak a Karikó Katalin alapította JATE-díj nyertesei

Karikó Katalin, az SZTE jogelődje, a József Attila Tudományegyetem egykori hallgatója még 2023 októberében ajánlotta fel az egyetemnek a fiziológiai és orvosi Nobel-díjával járó több mint 500 ezer dolláros pénzjutalmat, amiből létrehozták a JATE-díjat, amely a József Attila Tudományegyetem hagyományai előtt tiszteleg, és célja a szegedi tudományosság támogatása.

Karikó Katalin és az mRNS-forradalom

Karikó Katalin a Szegedi Tudományegyetem biológus szakán végzett. 1985-ben férjével és kislányával az Egyesült Államokba költözött, ahol a University of Pennsylvania kutatójaként dolgozott, de pályája nem ívelt egyenesen felfelé: kutatási pályázatait többször elutasították, és 1995-ben lefokozták az egyetemen.

Fordulatot az hozott, amikor megismerkedett Drew Weissman immunológussal. Közös kutatásaik során rájöttek, hogy bizonyos nukleozidmódosításokkal elkerülhető az mRNS által kiváltott túlzott immunválasz. Ez a felfedezés alapozta meg a biztonságos és hatékony mRNS-alapú vakcinák fejlesztését.

A technológia a Covid-19-járvány idején vált világszerte ismertté: a BioNTech–Pfizer, valamint a Moderna vakcinái erre az elvre épültek. Karikó 2013 és 2022 között a BioNTech alelnöke volt, majd tudományos tanácsadóként folytatta munkáját. 2023-ban Weissmannel közösen elnyerte a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat.

Díszdoktori címmel tünteti ki az ELTE Krasznahorkait

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem szeptemberben díszdoktori címmel tünteti ki egykori hallgatóját, a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót – az elismerés az író előtt tisztelgő, egyéves programsorozat egyik kiemelt eseménye lesz.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.