Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A gyerekek egyre korábban kerülnek képernyő elé, és a digitális világ hatásai súlyosbodnak: nemcsak a beszédfejlődés áll meg, hanem az idegrendszer és az érzelmi készségek is károsodhatnak. Pécsi Rita neveléskutató figyelmeztet: a Minecraft „benne van a kábítószerek sorában”, a virtuális játékok és alkalmazások dopamin-hatásai pedig függőséget okoznak.
A 777blog szerzője Pécsi Rita neveléskutatóval beszélgetett, aki szerint a képernyő korlátozása kulcsfontosságú: „mindenképpen érdemes nagyon határozottan és egyértelműen elmondani, hogy személyes képernyőt 14 éves korig ne kapjanak a gyerekek.”
A személyes képernyő alatt az internettel ellátott, zsebben hordozható eszközöket értjük, amelyekből a gyermek könnyen hozzáfér az információhoz.
Az idegrendszer teljes fejlődése 20-23 éves korra ér el. Pécsi Rita szerint a prefrontális kéreg kialakulása a morális gondolkodásért, a következmények mérlegeléséért és az indulatkontrollért felelős. Ez magyarázza, miért nehéz a fiataloknak a képernyőfüggőség kontrollálása, hiszen kérdéses, hogy "ez a kialakulatlan idegrendszer mennyi képernyőhatást bír ki.”
Elfogadható képernyőidő korosztályonként
A túl korai és túl sok képernyőhasználat kognitív hátrányokat okoz, így fontos a korlátozás:
Az idősebbek a valóságban akár 4-9 órát töltenek képernyő előtt. „Már most átlagban két órával kevesebbet alszanak a fiatalok az okoseszközök miatt” - teszi hozzá a szakértő.
16 éves korhatárt javasolnak az EP képviselők a közösségi médiában és videóplatformokon
A Minecraft benne van a kábítószerek sorában
A digitális világ egyre nagyobb problémákat okoz, mert a virtuális tapasztalat nem helyettesíti a valós életet.
Hiába épít fel egy Minecraft-várost, egy legóból 3-5 darabot nem tud felrakni, nem találkoznak a tapasztalatok így nem történik meg az előkészítés az életfeladatra.
A túl sok inger transzállapotba viszi az agyat: „Nem a megértés vagy az érdekesség, hanem a rengeteg inger miatt nézik, amik miatt az agy transzállapotba kerül.”

Sehol sem tart itthon az érzelmi intelligencia fejlesztése
A MI és a digitális eszközök újabb veszélyforrást jelentenek a gyermekek érzelmi fejlődésében. „Egyre népszerűbb eszköze például a Karakter AI vagy a Replika, ‘akivel’ beszélgethetsz. Ez érzelempiac már, ami sokkal durvább lesz, mert az érzelmi intelligencia fejlesztése sehol nincs a magyar oktatásban.”
A képernyőfüggőség mögött a dopamin szerepe áll, ami a profitot helyezi előtérbe a gyermek fejlődése helyett. „Ez a fajta adagolás egyértelműen a profit szempontjait és nem a gyermek fejlődését veszi alapul, és olyan mesterien ki van találva, amivel egy felkészületlen idegrendszer nem tud számolni, mert a fékrendszere nincs kész.”
Szülői példa és közösségi támogatás
A gyerekek a szülői mintát követik, ezért fontos a példamutatás. „Lehetőleg ne azt lássák, hogy képernyőhasználat az elsődleges időtöltése anyámnak, apámnak.”
Pécsi Rita kiemeli, hogy a csoportnyomás leküzdésére azt ajánlják a szülőknek, hogy keressenek olyan családokat, akár csak kettőt, akik hasonlóan gondolkodnak a témában.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).