"A fesztiválokon mocskos fideszező fiatalok nem feltétlenül reprezentálják egész generációjukat"

Tényleg elveszítette a fiatalokat a Fidesz? Ifjúságkutatók és politológusok szerint a rendszerben látszólag nincs társadalmi mobilitás, a fiatalok pedig nepotizmust és kulturális elidegenedést tapasztalnak.

„Nem a zenészek generálták a trendet”

Nagy Ádám ifjúságkutató a

HVG Címlapsztori legutóbbi rendezvényén

elmondta, hogy szerinte szerint nem a zenészek mozdították meg a fiatalokat, hanem „pusztán az élére álltak” egy meglévő elégedetlenségnek. Úgy látja, a Fidesz már

nemcsak a fiatalokat

, hanem a középgenerációt is elveszítette – csak ötven felett erősödik vissza a támogatottsága.

A fesztiválokon mocskos fideszező fiatalok

Mikecz Dániel politológus arra figyelmeztetett, hogy a fesztiválokon mocskos fideszező fiatalok

nem feltétlenül reprezentálják egész generációjukat

. Ugyanakkor a kormánypárt egyre inkább a meglévő szavazótáborára épít, így a fiatalok felé nem kínál valódi társadalmi mobilitást.

Nem volna szükség külön fiatalokat megszólító politikára, ha a társadalomban az érvényesüléshez nem kapcsolatok és ismeretségek kellenének” – fogalmazott Mikecz Dániel. Az idősebbek szerint ezzel nincs gond, a fiatalabbak viszont úgy érzik, hogy a nepotizmus az ő jövőjüket rontja.

Nagy Ádám hozzátette: anyagi értelemben nem biztos, hogy ellentétes a kormány politikája a fiatalok érdekeivel, de az a kulturális környezet, amelybe mindez beágyazódik, sokak számára idegen és taszító.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.