Szülői Hang:a kirekesztés nem gyermekvédelem

A Szülői Hang szerint "a gyerekek fejlődésére az van romboló hatással, ha megtapasztalják, hogy bárki elhallgattatható és alapvető emberi jogaitól megfosztható, akire a hatalmasságok rámutatnak.”

  • Rodler Lili

A Szülői Hang közössége úgy véli, hogy a kormány a gyerekek védelmére hivatkozva lehetetlenítené el a Pride rendezvényt. Kiemelték, hogy ha tényleg a gyerekek helyzete lenne számukra a fontos, akkor:

A szervezet a közleményében azt is hangsúlyozta, hogy szerintük a gyerekekre a legnagyobb veszélyt: az intolerancia, a kirekesztés és a társadalmi békétlenség jelenti.

„A gyerekeket az veszélyezteti igazán, ha kétségeikkel, félelmeikkel kapcsolatban nem mernek őszintén kérdezni, ha azt látják, hogy a felnőttek nem mernek őszintén válaszolni! A gyerekek fejlődésére az van romboló hatással, ha megtapasztalják, hogy bárki elhallgattatható és alapvető emberi jogaitól megfosztható, akire a hatalmasságok rámutatnak.”

A 30. Budapest Pride Felvonulást szombat délután tartják, mellyel kapcsolatban a Magyar Helsinki Bizottság, a TASZ és az Utcajogász közösen készítettek egy kisokost minden fontos tudnivalóval:

 

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.