Az 55 év feletti katonákat átképezhetik tanárnak

Kedden fogadta el a parlament azt a salátatörvényt, amelyben a telefonok iskolai korlátozása mellett a státusztörvény módosításaként a honvédeket átvezényelhetik a tankerületekhez.

A most elfogadott javaslat szerint az átvezényelt 55 év feletti tiszteket és altisztetek a tankerületeknek alkalmazniuk kell. Ha nincsen olyan betöltetlen álláshely, ami megfelel az átvezényelt honvéd végzettségének, akkor az átképzésről a tankerületnek kell gondoskodnia. Például átképezhetik őket tanárrá, arról nem is beszélve

nevelő-oktató munkát a tankerületi központhoz vezényelt hivatásos vagy szerződéses szolgálati viszonyban álló honvéd is elláthat.

Mindez azért is érdekes, mert tavaly szeptemberben  hat középiskolában, heti egy tanórában indult meg a honvédelem tantárgy próbaoktatása, amelynek keretében például lőelméletet, tereptani ismereteket, elsősegélynyújtást és a honvédelemmel öszefüggő alapfogalmakról, illetve a honvédelem rendszeréről is tanultak a diákok a kötelező képzésen.

 

 

 

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.