szerző:
Eduline

"Azok az oktatási szakértők, akik Taigetoszról beszéltek, valószínűleg nem ismerik pontosan, mi történt annak idején azon a bizonyos spártai hegyen. Már csak ezért is illene bocsánatot kérniük a BTM-es gyerekek szüleitől" - mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Magyar Időknek.

©

A lapnak adott interjúban a Taigetosz-törvény elleni tiltakozásokról azt mondta, "az ellenzék már megint beviszi a politikát egy szakmai vitába, pedig ezt nem szabadna. Harmadrészt belekeverték a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekeket is a történetbe, holott őket nem érinti a törvény. Nem utolsósorban pedig az említett változtatást a szakemberek kérésére tettük meg és nem hasra ütésre".

Az államtitkár hozzátette: a hozzáértők szerint nem segített, sokkal inkább megbélyegzésnek számított, amikor egy BTM-es gyerek esetében úgy döntöttek, hogy nem kap érdemjegyet valamilyen tantárgyból, "ráadásul a szakemberek szerint, akik nem kaptak érdemjegyet, azokkal sok esetben már nem is foglalkoztak rendesen".

"Ez a kormány hozta létre az autista gyerekek oktatásban való integrálásával foglalkozó munkacsoportot, amely eddig nem volt. Ott született egy szakmai javaslat, amely arról szólt, hogy a szakemberhiány miatt foglalkozhasson az autista gyerekekkel az is, aki csak bizonyos részét érti az autizmus problémájának, és egy másik szakember mellett, a munkáját támogatva dolgozhasson. Ezt fel lehet úgy fogni, hogy bármilyen segítség jobb a semmilyennél, ha jóindulatú a megközelítés. Viszont a liberális oktatási szakértők nem feltételeznek jóindulatot, és azt állítják, hogy hozzá nem értőkre bízzuk az autista gyerekeket. Szóval tegyük fel a kérdést: arra az átmeneti időre, amíg nem tud a rendszer mindenhol szakembert biztosítani, az a jobb megoldás, ha senki sem foglalkozik a gyerekekkel, vagy az, ha szakemberek koordinálásával foglalkozunk velük? Szerintem kétségkívül ez utóbbi" - mondta.

A köznevelési törvény Taigetosz-törvényként elhíresült módosításáról itt olvashatjátok korábbi cikkeinket.

Egész életre kiható kudarc: ezt fogja okozni a Taigetosz-törvény a szakember szerint

A Taigetosz-törvényt az oktatási jogok biztosa is megvédte, de lehet, hogy nem olvasta Gyarmathy Éva témában írt véleményét. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektan szakpszichológus, az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Kutatóintézete tudományos főmunkatársa egy levélben foglalta össze érthetően, miért okoz óriási pusztítást az a törvénymódosítás, melyet kedden fogadott egy az Országgyűlés.

Nem bukásra van szükségük: nyílt levelet kapott Áder a Taigetosz-törvény miatt

Nyílt levélben kéri Áder János köztársasági elnököt a Tanítanék Mozgalom és több civil szervezet, hogy ne írja alá a köznevelési törvény módosítását. "A törvénymódosítás rendkívül hátrányosan érinti a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő tanulókat", ezért a Tanítanék Mozgalom és számos civil szervezet nyílt levélben kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a Taigetosz-törvényként elhíresült módosítást.