Megszólalt a Szinyei igazgatója: pszichológusok segítenek majd a diákoknak

A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium harminchat diákja mellett volt tanulók, három tanár, valamint egyikük családja utazott azon a magyar buszon, amely balesetet szenvedett péntek éjjel Olaszországban, Verona közelében - mondta el az intézmény igazgatója szombaton az MTI-nek.

  • eduline/mti
Fekete zászló a budapesti Szinyei gimnázium előtt
MTI Fotó: Marjai János

Tóth Gábor megerősítette, hogy a hivatalos utaslista szerint 54-en volt a buszon.

Az számára is rejtély, miért vezette - az egyik olasz hírügynökség értesülése szerint - a járművet francia sofőr, mivel Magyarországról két magyar sofőrrel indult a túra - mondta.

Az MTI kérdésére az igazgató közölte azt is, hogy az iskola évek óta a Pizolit Busz Kft.-vel utazik sítáborba, mindig ugyanarra a helyre Franciaországba. Az önköltséges táborokat a testnevelő tanárok szervezik.

Hozzátette: a gimnázium minden utazásnál köt élet-, baleset- és csomagbiztosítást a résztvevőkre, ami a sérültek ellátására, az érintettek kompenzációjára is kiterjed.

Tóth Gábor kérdésre válaszolva elmondta, hogy az itthon maradt diákoknak osztályfőnökök, iskolapszichológus, és más pszichológusok közreműködésével segítenek abban, hogy feldolgozzák valamilyen módon a tragédiát - különösen azokban az osztályokban, ahol kiderül, hogy egy diák nem tér haza.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, kora hajnalban jelentette a francia AFP hírügynökség, hogy gyermekeket szállító magyar busz szenvedett balesetet Olaszországban. Az Agi hírügynökség szerint a busz francia sofőrje is az áldozatok között van. A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium sítáborának résztvevőit érte baleset.

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.