A Fazekas diákjai nyerték meg a robotépítő világverseny fődíját

A Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium csapata nyerte el a First Global Challenge nevű verseny Global Grand Challenge Award névre keresztelt fődíját.

  • Eduline
hvg.hu

Az elmúlt két napban zajlott Washingtonban a First Global Challenge elnevezésű verseny, melyre a világ 162 országából érkeztek a 15 és 18 év közötti diákokból álló csapatok, hogy robotépítésben megmérkőzzenek, illetve együttműködjenek egymással: a helyszínen az országok képviselőit közös csapatokba sorsolták össze, így másokkal közösen dolgozva kellett feladatokat megoldaniuk, ami egy nagy, globális kihíváshoz kapcsolódott. Idén ez a kihívás az volt, hogy tiszta ivóvizhez biztosítsanak hozzáférést, ez az üzenet egy szimbolikus golyógyűjtő feladatban jelent meg, amit az épített robotokkal kellett kivitelezni - írja a 444.

A versenyre Magyarországról már korábban neveztek a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium robotépítői, a fazekasos diákok végül Team Europe név alatt indulhattak Európát képviselve, és így Magyarország lett az egyetlen európai ország, amit két csapat is képviselte a versenyen.

A Fazekasban 2003 óta működik robotépítő szakkör RoboTeam néven, több helyezést is elértek már versenyeken, de legtöbbször Legóból építkeztek. Washingtonban viszont a szervezők által biztosított alapanyagokból kellett dolgozniuk.

Remek magyar eredmény a kémiai diákolimpián

Négy ezüstérmet szerzett a magyar csapat a szombaton zárult Nemzetközi Kémiai Diákolimpián - közölte Magyarfalvi Gábor csapatvezető az MTI-vel. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Kémiai Intézetének adjunktusa közleményében azt írta: a július 6. és 15. között, Thaiföldön megrendezett 49. kémiai diákolimpián 76 nemzet 297 diákja vett részt. A magyar csapat a 10.

Hozzászólások

A 27 nyelvvizsgát szerzett Gaál Ottó szerint „azért nem tanulnak meg tíz év alatt beszélni a gyerekek az iskolában, mert nem jutnak szóhoz”

Bár a diákok az érettségiig akár 1200-1800 nyelvórán is részt vesznek, sokan mégsem jutnak el biztos nyelvtudásig vagy egy középfokú nyelvvizsgáig. Gaál Ottó szerint ennek egyik oka, hogy a tanulók alig szólalnak meg az órákon. A kreatív nyelvtanulás módszerének kidolgozója úgy véli, egy jól begyakorolt, ezer szóból álló aktív szókinccsel le lehet nyűgözni a nyelvvizsgabizottságot, miközben a középiskolai nyelvkönyvek felét egyszerűen ki lehetne hagyni.

A gyerek nem vezethet autót – Hogyan válik a szabadság valódi felelősséggé az iskolában?

A magyar közélet egyik visszatérő problémája, hogy a vitákban hajlamosak vagyunk a másik oldalt nem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód lassan átitatja az oktatásról, a közéletről és a közintézményekről szóló beszélgetéseket is. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy az egyet nem értés nem zárja ki az együttműködést. A magyar társadalom polgárosodása történelmi léptékben még mindig folyamatban van. A szabadság, az autonómia és a felelősség viszonya sokszor nem stabil kulturális tapasztalat, hanem tanulási folyamat. Ez az oktatásban különösen jól látszik.