Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Ahogy azt már számtalanszor megírtuk, január 23-án 10 órától írják a diákok a központi felvételi vizsgát, amely egy magyar nyelvi és egy matek feladatlapból áll. De mégis milyen segédeszközöket lehet használni az írásbelin? Mutatjuk.
A középiskolai felvételi magyar nyelvi és matematikai vizsgája is 45-45 perces, és mindkét feladatsorral 50-50 pontot szerezhettek. A feladatlapokat a 2012-ben kiadott Nemzeti alaptanterv alapján állítják össze - írja az Oktatási Hivatal (OH).
| A szakképzés is szóba jöhet? Az átalakuló képzési rendszerről mindent elolvashattok a Szakképzés 2021-es kiadványunkban, ahol a szabályok mellet a teljes szakmalistát is megtaláljátok. A megrendelésért kattintsatok ide. |
Alapelv, hogy nem részesítik előnyben egyik jelenleg forgalomban lévő tankönyvcsalád anyagát sem. Illetve azzal is számolnak, hogy az egyes iskolákban a tananyag feldolgozása nem egyforma ütemű, ezért a feladatlapok elsősorban az adott évfolyamot megelőző évfolyamok tematikus anyagára építenek. Az írásbeli felvételi vizsgák nem hagyományos tantárgyi tesztek: azt mérik fel, hogy a középiskolai tanuláshoz szükséges alapvető készségekkel, képességekkel, kompetenciákkal rendelkeztek-e.
Milyen legális puskákat lehet használni a vizsgán?
A magyar feladatsor megoldásához semmilyen segédeszközt nem használhattok, a matekhoz pedig csak rajzeszközöket - vonalzót, körzőt, szögmérőt - vehettek elő, más segédeszközt (pl. zsebszámológépet) nem.
Azt, hogy a magyar nyelvi vizsgán mire számíthattok majd január 23-án, itt írtuk meg korábban, itt pedig a matek írásbeliről számoltunk be részletesen.
A középiskolai felvételivel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket itt nézhetitek meg.
Középiskolai nyílt napok online: hogy könnyebb legyen iskolát választani a vírushelyzet idején is
A vírushelyzet számos eseményt meghiúsított, átalakította az oktatást. Idén nincs lehetőség arra sem, hogy a felvételiző diákok ellátogassanak a kiszemelt középiskolák nyílt napjaira. Ma már szinte minden megoldható az online térben, így erre is találtok egy megoldást.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.