szerző:
Eduline

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium – 2010-ben ezek az intézmények vezették az egyetemi, főiskolai és a középiskolai rangsort. Kezdődik az új tanév, ezért utánanéztünk, milyen szempontok alapján állítják össze a rangsorokat, és melyek a vissza-visszatérő szereplők.

A Köznevelés című szaklap évről évre összeállítja a legjobb magyarországi középiskolák listáját. A gimnáziumokat, a szakközépiskolákat, valamint a vegyes (mindkét típusú osztályokat indító) intézmények három szempont – a nyelvvizsgát tett diákok száma, az országos középiskolai tanulmányi versenyen (OKTV) elért eredmények, illetve a középszintű érettségin elért átlagpontszámok – alapján rendezik sorba.

Az összesített rangsor élén évek óta a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium áll, amelynek diákjai a középszintű érettségin és az OKTV-n is a legjobban teljesítettek. A középszintű érettségin megszerzett átlagpontszámok alapján a Fazekast az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola, valamint a győri Révai Miklós Gimnázium végzősei követik. A vegyes középiskolák közül a gödöllői Szent Norbert Gimnázium és Szakközépiskola és a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Szakközépiskola, a szakközépiskolák közül pedig a váci Boronkay György Műszaki Középiskola és a budapesti Varga István Szakközépiskola tizenkettedik évfolyamosainak érettségi eredményei voltak a legjobbak.

Óra a Fazekas Mihály Gimnáziumban - évek óta a rangsor élén áll
©

Az országos középiskolai tanulmányi versenyen elért eredmények a második helyen az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája szerepel, amelyet az ELTE Apáczai Csere János Gimnázium követ. A szakközépiskolák közül a budapesti Puskás Tivadar Technikum és az egri Neumann János Középiskola tanulói zsebelték be a legtöbb döntős helyezést az OKTV-n.

A nyelvvizsgával rendelkező diákok aránya alapján összeállított lista nem okozott nagy meglepetést: a budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium, a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium, valamint a Budapesti Osztrák Iskola áll a gimnáziumok élén, ezekben az intézményekben a diákok 97-99 százaléka szerzett már nyelvvizsgát. A szakközépiskolák közül a pécsi Zipernowsky Károly Szakközépiskola, a vegyes középiskolák közül pedig a Magyarországi Németek ÁMK tanulói rendelkeznek legnagyobb arányban nyelvvizsgával. A középiskolai rangsorról bővebb információt itt találsz, a teljes listát a Köznevelés honlapján nézheted meg. 

A legjobb egyetemek és főiskolák: ELTE, Szeged és Semmelweis

Eötvös Loránd Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem, Semmelweis Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem és a Debreceni Egyetem – az oktatók és a hallgatók kiválósága alapján ezek a legjobb hazai felsőoktatási intézmények 2011-ben. Az élen álló ELTE nem okozott nagy meglepetést, bölcsészettudományi kara ugyanis négy éve vezeti a Felvi kari ranglistáit. A szegedi egyetem vezetői sem lepődhettek meg a dobogós helyezésen, a több mint harmincezer hallgatót oktató intézményt ugyanis már többször a világ ötszáz legjobb egyeteme közé sorolták – elsősorban a kutatók komoly hazai és nemzetközi tudományos eredményeinek köszönhetően.

Az ELTE lágymányosi kampuszán - évről évre tarolnak
©

A harmadik legjobb minősítést megszerző Semmelweis Egyetem is évről évre bezsebelheti az ország legjobb általános orvosi karának járó címet, ahogy a topintézmények listájának negyedik helyét elfoglaló Budapesti Corvinus Egyetem is rendre lekörözi a gazdasági képzéseket kínáló intézményeket. A legjobb tíz közé a Debreceni Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Nyugat-magyarországi Egyetem mellett két egyházi felsőoktatási intézmény is bekerült: a Károli Gáspár Református Egyetem oktatóinak és hallgatóinak teljesítménye a hetedik, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemé pedig a kilencedik helyre volt elég.

Az összesített kari rangsorban idén is a bölcsészettudományi és az általános orvosi karok diadalmaskodnak: a negyedik éve „címvédő” ELTE-BTK-t a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkara követi – ez utóbbi egy évvel ezelőtt a hallgatói és oktatói kiváltság alapján csupán a hetedik helyezést kapta meg. A Debreceni Egyetem bölcsészettudományi kara is előkelő, negyedik helyen áll, ezzel idén – hosszú évek után – lekörözte a debreceni orvostudományi kart, amelyet a Semmelweis és a szegedi orvosi kar is megelőz.

Magyar egyetemek a világ legjobbjai között
A sanghaji Academic Ranking of the World Universities (ARWU) évente rangsorolja a világ ötszáz legjobb egyetemét az intézmények tudományos és kutatói tevékenysége alapján. 2010-ben és 2011-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem került fel a listára, a 301-400. helyen végeztek. A QS Quacquarelli Symonds legfrissebb felsőoktatási rangsorára is felkerült három magyar egyetem: a Közép-európai Egyetem (CEU) a QS filozófiai listájának 101-150. helyén, az Eötvös Loránd Tudományegyetem a földtudmányi, a Szegedi Tudományegyetem pedig a vegyészmérnöki képzések rangsorának 101-150., valamint 151-200. helyén áll. A témáról bővebben itt olvashatsz.

eduline