Az angol lesz a második oktatási nyelv Thaiföldön

Az angol lesz a második oktatási nyelv Thaiföld középiskoláiban - jelentette be az oktatási miniszter. Az országban ugyanis igen jelentős a turizmus, és hiába többségében angolul beszélnek a turisták, a helyiek közül kevesen beszélik a nyelvet - írja a Bangkok Post.

  • Edupress

Hivatalosan október 22-én jelentik majd be, hogy az angol lesz a thai oktatás második nyelve, a terv részleteit pedig most dolgozzák ki. A programhoz szükséges angolul beszélő tanárokat többek között a nyugalmazott amerikai tanárok közül próbálnák meg toborozni.

Az előzetes tervek szerint a 16-18 éves korosztálynál mindenhol lennének angol anyanyelvű tanárok által tartott órák, a 13-15 éveseknél pedig angolul tudó thai tanárok tanítanának bizonyos tantárgyakat.

edupress

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.