A győri egyetemmel működne együtt a tatabányai főiskola

A tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) megvizsgálja az együttműködés lehetőségét a győri Széchenyi István Egyetemmel.

  • Eduline

Erre a hallgatók számának csökkenése és a felsőoktatás finanszírozási rendszerének átalakulása miatt van szükség - mondta el kedden az MTI-nek az intézményt vezető alapítvány kuratóriumának elnöke.

Lévai Ferenc hozzátette, keresik az önálló működés lehetőségét is, valamint a kooperáció más, nem állami oktatási szervezetekkel.

Az elnök tájékoztatása szerint a nem állami oktatási intézményektől tavaly megvont támogatás mintegy 100 millió forinttal csökkentette a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának működésére fordítható összeget. Az alapítvány kuratóriuma keddi döntésével elengedte a főiskola által használt épületek bérleti díját, mintegy 115 millió forint értékben, ezzel megteremtették az intézmény gazdálkodásának egyensúlyát.

A győri egyetemmel való együttműködéssel bővülhetnek az intézmények lehetőségei. A tatabányai főiskolán vannak Győrben hiányzó akkreditált szakok, illetve a MÜTF budapesti tagozattal is rendelkezik.

A Modern Üzleti Tudományok Főiskolája 17 éve 96 diákkal indult Tatabányán, ma a városban 1200 hallgatót képeznek, 800 fős tagozatot tartanak fent Budapesten, valamint 400 hallgatójuk van Székelyudvarhelyen.

A főiskola 2008 szeptemberétől mechatronikai és logisztikai szakemberek képzését kezdte meg és gazdaságtudományi felsőfokú szakképzési kínálatát is megújította, nemzetközi szállítmányozási és logisztikai ügyintézői és európai uniós üzleti szakügyintézői képzéseket indítottak.

forrás:

MTI

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.