szerző:
Eduline

Néhány hét múlva kiírják a Bursa Hungarica-ösztöndíjakat, amelyre az elsőéves egyetemisták és főiskolások is pályázhatnak.

©

A Bursa Hungarica önkormányzati ösztöndíj, amellyel a hátrányos helyzetű hallgatók egyetemi, főiskolai tanulmányait támogatják. A támogatást az önkormányzattól, illetve a felsőoktatási intézménytől kapjátok.

Azok pályázhatnak, akik már egyetemre, főiskolára járnak, vagy a következő szeptemberben kezdenék meg az egyetemet - utóbbiak természetesen csak azután kapják meg a támogatást, ha bekerültek a felsőoktatásba. 2013-ban több mint 28 ezer hallgató kapott ösztöndíjat, az idén pedig 34 ezren. Ők két szemeszterig, tehát tíz hónapig jogosultak a havi folyósítású ösztöndíjra, ami átlagosan 5-6, de akár 10 ezer forint is lehet.

A pályázatot minden évben szeptemberben írja ki az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) a honlapján, és november közepéig kell elküldenetek a jelentkezéseteket. Ehhez a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerét (EPER-Bursa rendszer) kell majd használnotok. A pályázathoz mellékelni kell a hátrányos helyzetetekről szóló dokumentumokat, és egy igazolást a veletek egy háztartásban élők egy főre eső havi nettó jövedelméről. A pályázatokat év végén bírálják el, leghamarabb tavasszal kaphatjátok meg a támogatást. Itt a részletes lista: ilyen ösztöndíjakat kapnak az egyetemisták.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!