Rossz hírünk van: még éveket kell várni minden idők legsikeresebb filmjének folytatására

Jövőre sem készül el minden idők legnagyobb kasszasikere, az Avatar folytatása.

  • MTI

James Cameron rendező a Toronto Star című lapnak azt mondta, jelenleg négy Avatar-filmen dolgozik párhuzamosan, és az embereknek meg kell érteniük, hogy ez óriási vállalkozás.

A 2009-ben bemutatott sci-fi világszerte 2,8 millió dolláros bevételt termelt, ezzel minden idők legjövedelmezőbb filmje.

A folytatás az eredeti tervek szerint 2014-ben érkezett volna a mozikba, de azóta sem készült el. A 20th Century Fox legutóbb 2018. december 21-i bemutatót tervezett, de ez most már biztosan nem valósul meg.

Egyszerű, de szuper ötlettel rukkolt elő egy budapesti mozi, ezt sokan szeretni fogják
Hozzászólások

Szinte megszűnik az egyetemi élet, akár heti 40 órát dolgoznak a nappali szakos hallgatók

A kollégiumi férőhelyhiány és az égbe szökő albérletárak mellett egyre több egyetemista vállal munkát a nappali képzés mellett is. Sokan nemcsak heti pár órát vállalnak, hanem gyakorlatilag egy második állást visznek az egyetem mellett – ennek pedig komoly ára van. Eltűnik a szabadidő, kimaradnak a közösségi élmények és egyre inkább háttérbe szorul az egyetemi élet.

@eduline.hu

Március 11-én ismét a Kossuth térre vonultak a kulturális szféra dolgozói. A tüntetésen egy egyetemi tanárként is dolgozó restaurátort kérdeztünk arról, mennyit keres, milyen munkát végez nap mint nap, és hogyan lehet ebből a fizetésből megélni Budapesten. #kkdsz #kulturalisdolgozok #restaurator #kultura #beremeles

♬ original sound - eduline.hu

Pálinkás Szilveszter: „Betoboroztuk a laktanya kapujáig a fiatalokat, de nem tudtuk megtartani őket”

Miközben a toborzóplakátokon modern felszerelés, korszerű körülmények és vonzó katonai életpálya látszik, Pálinkás Szilveszter szerint a valóság egészen más a Magyar Honvédségnél: csatornaszag a folyosókon, penészes zuhanyzók és szálláshelyek, kiszámíthatatlan munkaidő, alacsony fizetés és szakadozó egyenruhák várják a fiatalokat.