Felsőoktatási felvételi 2026: így számíthatjátok ki a pontjaitokat egyszerűen
Július 23-án, csütörtökön hirdetik ki a ponthatárokat az egyetemi felvételin. Mutatjuk, mire figyeljetek, és hogyan szerezhetitek meg a lehető legtöbb pontot.
Kilenc magyar egyetem került be a Times Higher Education (THE) 2021-es rangsorába. A 2021-es listában több mint 1500 egyetem került be összesen 93 országból.
Az első helyen, 401-500. helyezést elérve a Semmelweis Egyetem áll, mely a tavalyi helyezéséhez képest 31 helyet lépett előre. Második az Eötvös Loránd Tudományegyetem a 601-800. helyen, szintén ilyen besorolással került a Pécsi Tudományegyetem is a THE 2021-es listájába.
A Debreceni Egyetem is a 801-1000. kategóriába került, a tavalyi évhez hasonlóan. 801-1000. helyezést ért el a Szegedi Tudományegyetem is. Rajtuk kívül szerepel még a listában a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Miskolci Egyetem és a Szent István Egyetem is, mindegyik az 1001+ kategóriába került.
A világrangsor készítői évek óta öt terület mutatói alapján mérik az intézményeket, melyek az oktatási környezet, kutatás, idézettség, ipari bevételek és nemzetközi orientáció. Az idei rangsor több mint 80 millió hivatkozási pont alapján több mint 13 millió tudományos kutatás publikációját nézték világszerte.
A felsőoktatási világrangsor első három helyét az Oxfordi Egyetem, a Stanford és a Harvard szerezte meg, de előkelő helyen áll a California Institute of Technology, Massachusetts Institute of Technology (MIT) és a Cambridge, Berkeley, Yale, Princeton, valamint a Chicagoi Egyetem is.
A környező országokból is kerültek be szép számmal egyetemek a listába. A Bécsi Egyetem 164. lett, de a top 250-ben van három osztrák egyetem is, összesen 11 intézmény került a legjobbak közé. A cseh egyemek közül 18 került a listába, a Romániából 13, Szlovákiából 6, Szlovéniából 2, az ukrán intézmények közül pedig 9-en értek be a legjobbakat összegző lista valamelyik helyére.
"Szabad oktatásért, szabad kultúráért!" - tüntetést szerveznek péntekre
Ez az a pillanat, amikor nem hallgathatunk tovább, és az utcán kell megmutatnunk, hiszünk a szabad oktatásban és a szabad kultúrában - írják a szervezők.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Július 23-án, csütörtökön hirdetik ki a ponthatárokat az egyetemi felvételin. Mutatjuk, mire figyeljetek, és hogyan szerezhetitek meg a lehető legtöbb pontot.
A vasárnapi pedagógusnaphoz kapcsolódva jelenthetné be a kormány a NOKS-dolgozók bérrendezését – véli Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke. Szerinte egy ilyen döntés szimbolikus gesztus lenne az új oktatási vezetés részéről.
A Teleki Blanka Gimnázium egykori igazgatója, a Tanítanék Mozgalom vezéralakja még a 2016-os diáktüntetések idején vált ismertté. Később otthagyta az oktatást, jelenleg Dániában él. Most pedig nyílt levelet írt Lannert Judit oktatási miniszternek, amit teljes egészében közlünk.
Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.
Pedagógusnap alkalmából videóüzenetben köszöntötte a tanárokat, óvodapedagógusokat és minden nevelő-oktató munkát végző szakembert Lannert Judit. A miniszter üzenetében a pedagógusok értékeléséről is beszélt, hangsúlyozva, hogy annak a szakmai fejlődést kell szolgálnia, nem pedig a megbélyegzést.
Miközben országosan közel 70 ezerre tehető a kollégiumi férőhelyhiány, és számos egyetemi kollégium felújításra szorul, a kormány új kollégiumi helyek építését ígéri az uniós forrásokból. Vitézy Dávid a pénteki sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Brüsszelből hazahozott pénzek egy részét a lakhatási válság enyhítésére fordítanák.
Bár a nyári időszakban esténként már most is lezárják a pesti alsó rakpart egy szakaszát az autóforgalom elől, a Fővárosi Diákközgyűlés tagjai szerint a Duna-partban még több lehetőség rejlik. A testület egy olyan programot mutatott be, amely a rakpartot még inkább a kikapcsolódás, a közösségi élet és a fenntartható városhasználat szolgálatába állítaná.
A sztrájkjog visszaállítása, a tankerületek átvilágítása, az SNI ellátás helyzete – többek között ezekről egyezetett az oktatási és gyermekügyi miniszter civil szervezetek képviselőivel.