Egy diákot is letartóztattak a szerdai tüntetésen: a Szabad Egyetem csoport szerint ártatlan

Valótlan vádak alapján tartóztattak le a szerda esti tüntetésen egy diákot a Kossuth téren – írja péntek esti közleményében a Szabad Egyetem nevű diákcsoport.

  • Eduline

Azt írják, információik szerint szerdán harmincnégy embert állítottak elő, egyikük a Szabad Egyetem csoporthoz tartozó diák volt. A vádak szerint az egyik rendőrt többször megütötte, lábaival felé rúgott – az elrendelhető büntetés nyolc év szabadságvesztésig terjedhet.

“Kiállunk a letartóztatott diák ártatlansága mellett és hangsúlyozzuk, hogy más letartóztatások is lehettek hasonló módon önkényesek” – írják.

Hozzáteszik: határozottan ellenzik az erőszak bármely formáját, különösen az olyat, mely veszélyezteti a tüntetők vagy a rendőrség testi épségét. „Kijelentjük, hogy a csoportnak semmilyen köze nincsen a Kossuth téri tüntetések alatt megjelent erőszakhoz. Továbbá kijelentjük, hogy az említett diák letartóztatása csupán az eseményekhez való közelségének tudható be, semmint bármiféle erőszakos cselekményben való részvételnek” – írják.

Akár sztrájkolna is a PDSZ az elfogadott túlóratörvény miatt

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közleményben reagált a „rabszolgatörvény" elfogadására.

Hozzászólások

Ezeken a szakokon jóval több ponttal bejutni fizetősre, mint állami ösztöndíjasra

Több, mint dupla annyi pontra is szükségük volt azoknak, akik az ELTE néderlandisztika képzésére, az SZTE mezőgazdasági mérnökire vagy a Tomori Pál Főiskola gazdálkodási és menedzsment alapszakjára akartak bekerülni. Míg a képzéseken nappali tagozaton az állami ösztöndíjas képzésekre egy erős hármas érettségivel is be lehetett jutni, addig önköltségesen szinte színötös érettségi és pluszpontok is kellettek a felvételhez.