Így szerezhettek szakmát teljesen ingyen, az érettségi után

Nem vettek fel egyetemre vagy főiskolára? Érdemes utánajárni, milyen lehetőségeitek vannak a szakmaszerzésre, ez is jó B terv lehet.

  • Kazinczy Bálint

Az érettségire épülő két- vagy hároméves képzések rövid ágazati alapoktatásból, valamint szakirányú oktatásból állnak, közismereti (például magyar, történelem stb.) tantárgyakat már nem kell tanulni. Azok, akik technikusi képzést végeznek, és szakképzettségüknek megfelelően tanulnak tovább, a felsőoktatási jelentkezésnél dönthetnek úgy, hogy pontjaik számítása kizárólag a szakmai vizsgájuk eredménye alapján történjen. Ez azt jelenti, hogy így akár 400 pontot is szerezhettek. Emellett pedig jogosultak vagytok többletpontokra is. A pontszámításról itt találtok további információkat.

A szakképzésben ösztöndíjakra is pályázhattok, amelyekről ezen az oldalon lehet bővebben tájékozódni. Munkabért is kaphatnak tanulmányaik során azok, akik duális képzésben tanulnak, tehát a szakmai oktatást vállalati környezetben végzik. Diákigazolványt is kaptok, vagyis továbbra is igénybe vehetitek a diákkedvezményeket.

A szakképzésekről további információkat ezen az oldalon találtok.

Hozzászólások
@eduline.hu

Március 11-én ismét a Kossuth térre vonultak a kulturális szféra dolgozói. A tüntetésen egy egyetemi tanárként is dolgozó restaurátort kérdeztünk arról, mennyit keres, milyen munkát végez nap mint nap, és hogyan lehet ebből a fizetésből megélni Budapesten. #kkdsz #kulturalisdolgozok #restaurator #kultura #beremeles

♬ original sound - eduline.hu