szerző:
Eduline

A felsőoktatásban összességében is több nő tanul, mint férfi, és ez a jövőben sem lesz másként.

Ponthatárváró buli 2016-ban. Az idén is a nők vannak többségben
©
Erre engednek következtetni a jelentkezés összesítési után kiadott adatok: a nagyjából 106 ezer idei jelentkezőből 59 741 nő, és mindössze 46 132 férfi.

A női jelentkezők vannak többségben az alap- és osztatlan szakokon (nappali képzésre 29259 férfi és 34361 nő jelentkezett), illetve a mesterszakokon is: utóbbiakra 7776 férfi és 11315 nő adta be a felvételi kérelmét.

Itt vannak az első felvételi adatok: visszaesett a jelentkezők száma

Az idén csaknem 106 ezer diák jelentkezett felsőoktatási intézményekbe. Ez nagyjából ötezerrel kevesebb, mint ahányan tavaly jelentkeztek. Palkovics László államtitkár szerint ez a szám megfelel a korábbi évek adatainak. Palkovics László elmondta: bár a demográfiai adatok nem indokolják, az érettségizők száma csökken, a jelentkezők száma azonban 2014 óta 105 ezer és 111 ezer között mozog.

A felvételivel kapcsolatos infókért klikk ide!