Ezek a topgimnáziumok már közzétették a végleges felvételi jegyzéküket
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Van ahol 74, 50 vagy 40 ponttal kell kevesebbet elérni, mint tavaly. Ilyen pontokkal kell számolnia azoknak, akik a népszerű alap- és osztatlan képzések valamelyikére jelentkeznek.
Ahogy már írtunk róla, idén is több népszerű szakon húztak központi ponthatárt. Ez azt jelenti, hogy ezeken a szakokon csak azok szerezhetnek állami ösztöndíjas helyet, akik elérik ezt a ponthatárt, függetlenül attól, melyik felsőoktatási intézmény ilyen képzésére jelentkeznek. Persze a ponthatárok nem minden esetben véglegesek, a jelentkezők pontszámai vagy létszáma alapján még ennél is lehetnek magasabbak, vagy akár csökkenhetnek is. Itt nézhetitek meg a teljes listát és a központi ponthatárokat.
Azonban a 2019-es pontszámokhoz képest a 2020-as központi határok több alap- és osztatlan szakon is csökkentek.
Igazságügyi igazgatáson például a tavalyi 424 helyett 2020-ban 350 lett az előzetes ponthatár. Kommunikáció- és médiatudományon 440 helyett 400, lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnöki szakra 320 helyett 310, munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási szakra 410 helyett 350 pont lett a központi ponthatár idén.
Nemzetközi gazdálkodáson és nemzetközi tanulmányokon is alacsonyabb lett a központi határ: mindkét szakon 400 pontot kell elérni, a korábbi 420 és 455 helyett. Csökkent a mindig népszerű pszichológia előzetes ponthatára is 435-ről 400 pontra.
Ezen felül három osztatlan képzésen is kevesebbet kell összeszedni. Gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés szokon 420 helyett 400, gyógyszerész szakon 385 helyett 380, jogász képzésen 440 helyett 350 pontot. Ez utóbbi szakon meghatározták az államilag finanszírozott helyek számát is: intézményenként legfeljebb 80 ilyen helyet lehet biztosítani a jogászképzésben - mondta el Völner Pál az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.
A 2020-as felvételiről szóló legfrissebb cikkeinket itt találjátok.
Felvételizők, figyelem! Ilyenek a 2020-as központi ponthatárok a népszerű szakokon
Milyenek lesznek az előzetes ponthatárok a kiemelt szakokon? Itt találjátok a 2020-a listát.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának Autizmus Spektrum Pedagógiája (ASP) szakirányán dolgozó valamennyi oktató felmondott, és 2026. augusztus 31-ével távozik az intézményből. A döntést közös Facebook-bejegyzésben jelentették be, amelyben túlterheltségről, intézményi nehézségekről és erős nyomásról írtak.
Többen is jelezték, hogy nem tudják letölteni az érettségi feladatsorokat az Oktatási Hivatal weboldaláról. Hétfőn kezdődik az érettségi időszak, sokan pedig éppen az utolsó pillanatos felkészülés közben szembesültek a hibával.
@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Május 4-én veszi kezdetét a tavaszi érettségi szezon. Országszerte több mint 148 ezer diák ad számot tudásáról csaknem 1200 helyszínen.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.