Jövőre felvételiztek? Ezeket mindenképp tudnotok kell, mielőtt jelentkeztek

Jövőre jelentkeztek egyetemre vagy főiskolára, ezért már most szeretnétek tisztában lenni a legfontosabb felsőoktatási fogalmakkal? Most megmutatjuk, mit jelent a képzések leírásában az A, a K, az N vagy éppen az O betű.

  • Eduline

A legfontosabb: a felvételin az államilag támogatott, vagyis állami ösztöndíjas képzéseket „A”, az önköltséges képzéseket pedig „K” betűvel jelölik a „finanszírozási forma” oszlopan.

A „képzési szint” oszlopban az „A” az alapszakok jele, az „M” a mesterszakoké, az „O” az osztatlan szakoké, az „F” pedig a felsőoktatási szakképzéseké.

A nappali képzés jele a „munkarend” oszlopban a nagy „N”, az estié az „E”, a levelezőé pedig az „L”. A távoktatás jele a „T”, ebből a típusból találjátok majd a legkevesebbet.

Nincs emelt szintű érettségitek, pedig a felvételihez kellene? Itt egy kiskapu

Mit tehettek, ha a kétszintű érettségi rendszer bevezetése előtt fejeztétek be a középiskolát, de 2019-ben olyan egyetemi-főiskolai szakra jelentkeznétek, amelyhez kell legalább egy emelt szintű érettségit?

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.