Irodalmi Nobel-díj: két magyar író is az esélyesek között lehet
A fogadóirodák szerint ekkora esélye van a két magyar írónak a Nobel-díjra.
A fogadóirodák szerint ekkora esélye van a két magyar írónak a Nobel-díjra.
Közeledik a Gutenberg-galaxis vége egyesek szerint, vagyis egyre kevesebb szerepe lesz a nyomtatott könyveknek. Azonban ez nem feltétlenül jelenti az olvasás háttérbe szorulását: nemcsak az e-book-olvasók miatt, hanem az interneten egyre népszerűbbé váló könyves tartalmak miatt sem, amik a fiatalok érdeklődését is felkelthetik. A booktuberekről, vagyis az irodalmi témában videókat gyártókról beszélgettünk a jelenség egyik hazai képviselőjével, a Faltól falig könyvesvlog csatorna vezetőjével.
Ugyanis azokban sok irodalmi utalás szerepel, így azt jól tudják ugródeszkaként használni. A kurzus végén a diákokat egy olyan beadandó alapján is értékelik, amely dalban is előadható.
Florida több iskolakörzete is korlátozza Shakespeare műveit a tanórákon más klasszikus művekkel együttvéve, mert azokat "túlságosan szexuális" tartalmúnak ítélték meg.
Milyen hatása lehet a gyermekvédelmi törvénynek (pedofiltörvény) az irodalomoktatásra? Erről beszélt Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke a Népszavának.
A kiadó egy olyan oldalról emelte át a verset, amit a vers szerzője korábban már kért a helyes szöveg közlésére.
A Katolikus Pedagógiai Intézet által kiadott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 10. osztályosoknak szóló irodalom szöveg- és feladatgyűjteményéről van szó.
Bár mi inkább azt javasoljuk hogy, az utolsó néhány napot pihenéssel és kikapcsolódással töltsétek, hogy frissek legyetek a jövőheti vizsgákra, mutatunk néhány hasznos YouTube-videót, amikkel akár pihenés közben is tanulhattok.
A költészet világnapja alkalmából hoztunk nektek egy tesztet. Lássuk, mennyi mindenre emlékeztek az irodalom órákról!
Öt egyszerű kérdést hoztunk, de csak azoknak könnyű a válasz, akiknek jó a memóriája is. Iskolai kötelezőket hoztunk, de hiányosan – nektek kell kiegészítenetek a versrészleteket. Hibátlan lesz?
A könyvesbolt tulajdonosa a kétezres évek eleje óta rajongója a magyar írónak.
Mikor volt szükségetek az iskolán kívül bárhol a memoriterekre? Hát most lesz. Nézzük, mennyi kérdésre tudtok helyesen válaszolni.
Egy kis történelem, művészettörténet vagy irodalom? Lássuk, melyik megy a legjobban.
Ma van Ady Endre születésének 145. évfordulója. Hoztunk nektek egy tesztet a magyar irodalom egyik legjelentősebb költőjéről.
A hét végére hoztunk egy irodalmi tesztet öt kérdéssel. Lássuk, mennyire mennek a memoriterek.
Nem verseket, idézeteket vagy szereplőket hoztunk, hanem emojikat - így is felismeritek a költőket?
Irodalomból 2024-től középszinten is része lesz a magyarérettséginek egy műveltségi teszt, ahol előkerülhetnek a memoriterek is. Idén azonban még csak emelt szinten kellett felismerni pár versrészletet: tudtok annyit, mint az idén ősszel vizsgázók?
Ha sokat olvastok, vagy legalább egyszer a kezetekbe vettétek a kötelezőket, akkor ezeket a neveket ismerősnek találjátok majd. A kérdés, hogy tudjátok-e, honnan vannak.
Nádas Péter 80. születésnapjára egyedi válogatáskötetet ad ki a Jelenkor Kiadó és a Libri – tízezer példányt középiskolások és egyetemisták, főiskolások kaphatnak meg.
Akár most olvastátok végig az Egri csillagokat vagy A kőszívű ember fiait, akár már régebben, kideríthetitek, megmaradt-e minden részlet a regényekből.