Bruttóban 1 millió forint felett keresnek átlagosan a diplomások
2025-ben átlépte bruttóban a diplomások átlagkeresete az 1 millió forintot.
A Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) adatai alapján megnéztük, hogy a gazdaságtudományi képzéseken végzettek Magyarország mely vármegyéiben számíthatnak a legmagasabb fizetésekre. Az eredményekből jól látszik: bár sok esetben Budapest vezet, néhány szakon más régiókban lehet a legjobban keresni.
A DPR Képzési sikeresség felületén azt vizsgáltuk meg, hogy a gazdaságtudományi területen diplomát szerzettek milyen bérekre számíthatnak lakóhelyük vármegyéje alapján. Az adatbázis a 2016/2017-es tanévben végzettektől egészen a 2022/2023-as tanév diplomásaiig tartalmaz információkat a pályakezdők és a már dolgozó végzettek munkaerőpiaci helyzetéről.
Frissdiplomások kutatás: ezekről a képzési területekről mennek leggyakrabban külföldre a pályakezdők
Ha csak az alapképzéseket nézzük, a DPR szerint 2024 decemberében az országos átlagbér 754 ezer forint volt a gazdasági diplomások körében. Az adatbázis azonban nem jelöli egyértelműen, hogy ez az összeg bruttó vagy nettó jövedelmet jelent.
A DPR adatai alapján a következő vármegyékben mérték a legmagasabb átlagbéreket az egyes gazdasági alapképzések esetében:
2025-ben átlépte bruttóban a diplomások átlagkeresete az 1 millió forintot.
Évek óta a gazdálkodási és menedzsment szak vonzza a legtöbb jelentkezőt a magyar felsőoktatásban. A DPR adatai szerint ezen a területen Budapest mellett Pest vármegyében mérték a második legmagasabb átlagbért: 851 083 forintot.
A többi vármegyében az átlagfizetés már nem éri el a 800 ezer forintot. A harmadik legmagasabb béreket Komárom-Esztergom vármegyében regisztrálták, ahol az átlag 790 ezer forint volt. A lista végén Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye áll, ahol a gazdálkodási és menedzsment diplomások átlagosan 639 503 forintot keresnek.
Megmutatjuk, mely vármegyékben ér a legtöbbet a diploma képzésterületenként.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.