szerző:
Kurucz Tünde
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A túlórázók döntő többsége vállalkozó és férfi.

Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben a munkaképes korú magyarok 2,4 százaléka, mintegy 110 ezer ember dolgozott hetente 49 óránál többet. Ez jóval kedvezőbb arány a 6,6 százalékos uniós átlagnál, és a hatodik legalacsonyabb érték az EU-ban - szúrta ki a hvg.hu.

Húsz évvel ezelőtt még 6,4, tíz éve pedig 4,6 százalék volt a magyar mutató, vagyis hosszú távon jelentős javulás látható.

A férfiak körében jóval gyakoribb a túlóra: 3,3 százalékuk dolgozik 49 óránál többet, míg a nőknél csak 1,4 százalék. Ez összefügghet azzal, hogy a házimunka nagyobb része továbbra is a nőkre hárul.

Az alkalmazottak között mindössze 1,6 százalék dolgozik heti 49 óránál többet, az önfoglalkoztatóknál viszont ennek több mint ötszöröse az arány. Különösen kiemelkedő a túlóra a saját céget működtető és másokat is foglalkoztató vállalkozók körében, ahol 9,7 százalék, míg az egyéni önfoglalkoztatóknál 8,1 százalék dolgozik ennyire sokat.

Uniós szinten a mezőgazdasági dolgozók és a menedzserek túlóráznak a legtöbbet, 26,2, illetve 21,1 százalékos aránnyal. Magyarországon a mezőgazdaságban dolgozók 7,8 százaléka dolgozik heti 49 óránál többet.