Mennyit lehet keresni pszichológia szakos diplomával?

4948 elsőhelyes jelentkezéssel a pszichológia idén a második legnépszerűbb képzés a felvételin. Ha erre a szakra szeretnétek jelentkezni, nem árt tudni, hogy milyen fizetés is járhat vele a későbbiekben. Mutatjuk, hogy milyen bruttó átlagkeresetre számíthattok az alap- és a mesterképzés elvégzése után.

Alig pár nap van hátra a 2024-es tavaszi érettségi végéig. Most már a legtöbben a pontjaikat számolgatják, vagy éppen azon gondolkodnak, hogyan módosítsanak a felvételi sorrenden. A döntés megkönnyítése érdekében megnéztük, hogy a Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) alapján, mennyit ér egy pszichológia diploma.

Alapképzés

A DPR adataiból megtudtuk, hogy a pszichológia szak elvégzése után, friss diplomásként átlagosan bruttó 375 675 forintot kereshettek, aminek a nettó keresete 249 ezer forint. Ha még jár nektek az SZJA-mentesség, akkor nettó 306 ezer forintot kaphatok. Ehhez érdemes még azt is tudnotok, hogy az első munkavégzésig eltelt idő pedig a statisztikák szerint átlagosan 2,09 hónap.

Mesterképzés

A mesterképzést követően már jóval kedvezőbb helyzetet látni, itt ugyanis a bruttó átlagkereset már 491 543 forint. Ennek a nettója körülbelül 320 ezer forintot jelent. A munkakereséssel töltött idő is jócskán lecsökken, mesterdiplomával már csak 1,2 hónapot mutat a DPR.

Ha szeretrnétek megtudni, hogy mennyit lehet keresni a gazdálkodási és menedzsment szakkal az egyetem elvégzése után, akkor olvassátok el az alábbi cikkünket is:

 

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.