Ennyit lehet keresni a Szigeten és az EFOTT-on diákmunkásként idén nyáron

Idén már az összes nyári fesztivált megtartják itthon, amelyekre diákmunkásokat, sőt önkénteseket is keresnek a szervezők.

  • Eduline

A Pénzcentrum azt írja, a Meló-Diák adatai szerint a különböző fesztiválokon a diákmunkások órabérei bruttó 1300-1700 forint között mozognak munkakörtől, helytől, tapasztalattól függően.

Az EFOTT-on több mint kétszáz diákmunkást szoktak alkalmazni, órabérük 1400-1700 forint között mozog. Mivel a diákmunkások jelentős része 25 év alatti, az SZJA-mentesség miatt a bruttó bérük nagyjából megegyezik a nettóval. Ezen felül a fesztivál ingyenes belépőt, reggelit, melegételt biztosít a diákoknak.

A Szigeten csak 18 éven felüliek dolgoznak idén is, de fogadnak gyakornokat is, sőt évek óta indítanak „önkéntesprogramot”. Az önkéntesek napi 6 órát dolgoznak a megadott területen, ezért cserébe természetesen kapnak bérletet – a Pénzcentrum a Szigetet, a Voltot és a Balaton Soundot említi –, elkülönített sátorhelyet, egy pólót és napi egyszeri étkezést. 

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.