10+1 tipp, hogy sikeres legyen az állásinterjútok

Egy állásinterjún a legkülönfélébb tényezők befolyásolhatják, hogy elnyeritek-e a HR-es tetszését és ezzel együtt az áhított munkát, vagy sem. Pályakezdőként még nagyobb a nyomás és hatalmas izgalom az első ilyen szituáció, ezért most összegyűjtöttünk nektek néhány dolgot, amire érdemes figyelnetek már az interjú előtt,

  • Eduline

1. Olvassatok utána a cégnek

Fontos, hogy mindig felkészülten érkezzetek az interjúra, ezért már korábban olvassatok utána a cégnek, nézzétek át a weboldalukat, közösségi oldalakon fellelhető profiljaikat. Így pár plusz pontot is bezsebelhettek a HR-esektől, hiszen ezzel azt mutatjátok, érdekel benneteket annyira a cég, hogy nem sajnáljátok rá a szabadidőtöket és utánajártok a dolgoknak.

2. Kérdezzétek meg az ismerőseitek tapasztalatait

Ha még sosem voltatok állásinterjún, akkor érdemes a baráti körötökben kérdezősködnötök, és meghallgatnotok mások tapasztalatait. Bár minden interjú más és más, így nyilván nem tudtok az elmondottak alapján teljes mértékben felkészülni, de ezekből is lehet tanulni.

3. Öltözzetek alkalomhoz illően  

Felejtsétek el a túl harsány színeket és kirívó ruhákat. A legjobb, visszafogott színeket választok. A ruha kiválasztásakor ugyanakkor érdemes azt is szem előtt tartanotok, hogy pontosan milyen pozícióra felvételiztek. A különböző állásoknál, különbözőek az elvárások. Ha kreatív munkára – például a reklámszakmába – jelentkeztek, akkor jó pont lehet, ha az outfittetek tükrözi a személyiségeteket – de fontos, hogy semmiképpen se essetek át a ló túloldalára.

4. Érkezzetek időben

Jó benyomást hagyhattok a HR-esben, ha nem az utolsó pillanatban estek be az interjúra. Fontos azonban, hogy ne érkezzetek túl korán sem, mert ebből azt fogják leszűrni, hogy túlságosan megszeretnétek kapni az állást. Ha fél órával előbb értek oda a megadott címre, akkor inkább sétáljatok még egy kicsit a környéken.

5. Fontos a megfelelő testbeszéd

Bár az izgalom miatt megeshet, hogy sokkal többet gesztikuláltok, mint általában, próbáljátok meg valamennyire kontrollálni a mozgásotokat és vegyetek fel egy alkalomhoz illő testtartást – azaz ne kényelmesedjetek el nagyon a székben.

6. Maradjatok nyugodtak és kiegyensúlyozottak

Egy állásinterjún képtelenség teljesen megnyugodni, de van néhány alapszabály, amit, ha betartottok, akkor sokkal kiegyensúlyozottabbnak fogtok tűnni. Ne mocorogjatok folyton a székben, ne morzsoljátok a kezeiteket vagy kaparásszátok a körmötök melletti bőrt, illetve a lábrángatást és a dobogtatást is hanyagoljátok – azaz ne tegyetek semmi olyat, ami idegességre utalhat.

7. Merjetek óvatosan kérdezni

Ha már ott vagytok az interjún, tegyétek fel a bennetek felmerülő kérdéseket az állással és a céggel kapcsolatban. Fontos azonban, hogy a kérdések ne legyenek zavarba ejtők és udvariasan fogalmazzátok meg őket. Ezzel együtt viszont érdemes tényleg mindent megkérdezni és az elején tisztázni.

8. Arra válaszoljatok, amit kérdeznek

A munkáltatók számára rengeteg időt megspórolhattok azzal, ha pontosan arra válaszoltok, amit kérdeznek. Így sokkal több kérdés belefér az időtökbe és jobban kiismerhetnek benneteket.

9. Fogalmazzatok lényegretörően

Az előző ponthoz hasonlóan szintén elengedhetetlen a sikeres interjúhoz, hogy tudjatok lényegretörően fogalmazni. Ez főleg a meghallgatás elején fontos, amikor a HR-esek sokszor hagyják néhány percig beszélni a jelölteket. Ilyenkor néhány pályázó hajlamos arra, hogy terjengősen, sok-sok felesleges információt oszt meg magáról.

10. Ne nézegessétek az órát vagy a telefonotokat

Ha már interjú közben az időt figyelitek, azzal kifelé azt kommunikálhatjátok, hogy unjátok az egész szituációt. Éppen ezért, a mobilotokat tegyétek el a táskátok mélyére, és ne is vegyétek elő az interjú alatt, valamint kerüljétek a karórátok vagy a falon lévő óra nézegetését, bármilyen nagy is a kísértés.

+1 Zárjátok le magabiztosan az interjút

Az interjú végeztével rázzatok kezet magabiztosan az interjúztatóval, köszönjétek meg a lehetőséget, és kérdezzetek rá, hogy mikor számíthattok eredményre.

A legtöbb munkaadónál elvárás, hogy a pályakezdőknek már legyen valamilyen szintű szakmai- vagy munkatapasztalata. De mégis hogyan lehetséges ez? Hogyan szerezhettek olyan munkatapasztalatot a diploma megszerzése előtt, amivel könnyebb lesz a pályakezdés? Ebben a cikkben összeszedtünk pár tippet.

Pályaválasztás előtt álltok? Ajánlunk néhány ingyenes kérdőívet, tesztet, amellyel könnyebb lehet a döntés. Ezekkel kideríthetitek, milyen képzés vagy éppen szakma való nektek, de önismereti témában is előrébb juthattok.

Hét elcsépelt kifejezés, amit érdemes kerülni az önéletrajzban

Állásra vagy gyakornoki pozícióra jelentkeztek, és önéletrajzot kell írnotok? Most összegyűjtöttünk nektek néhány agyonhasznált kifejezést, amit érdemes kerülnötök, ha nem szeretnétek, hogy a kukában végezze a CV-tek.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

10-ből 9 hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában, tanul. Ezen belül valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szakmát szerezhetnek. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés alapján a szakképző iskolákba járó 15 évesek jelentős része komoly kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.