Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Hétezerrel nőtt a 15-24 éves fiatal munkanélküliek száma az augusztus-októberi időszakban. Ti is munkát kerestek, vagy pályakezdők vagytok? Most összeszedtünk néhány tippet, hogy könnyeb legyen az indulás.
Az augusztus-októberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 164 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A 15-24 éves fiatal munkanélküliek száma 7 ezerrel, 43 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 2,5 százalékponttal 13,0 százalékra nőtt a múlt év azonos időszakához mérve. A munkanélküliek több mint negyede ebből a korcsoportból került ki.
A legjobb munkavállalási korúak (25-54 évesek) munkanélküliségi rátája 0,3 százalékponttal 3,0 százalékra, az 55-74 éveseké 0,7 százalékponttal 1,8 százalékra csökkent.
Kiknek a legkönnyebb munkát találni?
A 2016-ban végzettek közül az osztatlan tanárképzésben diplomát szerzők tudtak a leggyorsabban elhelyezkedni a munkaerőpiacon a diplomás pályakövetési rendszer adatai szerint. Mesterszakos oklevéllel szinte az összes képzési területen jobb eséllyel indulnak a pályakezdők, már ami az álláskeresésre fordított időt illeti. Itt vannak a részletek.
Egyetem után, pályaválasztás előtt?
A munkáltatók sokszor kísérőlevelet vagy más néven motivációs levelet is kérnek az önéletrajz mellé, így pályakezdőként biztos, hogy fogtok találkozni ezzel a műfajjal. De milyen szabályokra kell odafigyelnetek? Mitől lesz jó egy motivációs levél, és hogyan tűnhettek ki a tömegből? Most összegyűjtöttünk néhány hasznos tanácsot.
Pályaválasztás előtt álltok? Ajánlunk néhány ingyenes kérdőívet, tesztet, amellyel könnyebb lehet a döntés. Ezekkel kideríthetitek, milyen képzés vagy éppen szakma való nektek, de önismereti témában is előrébb juthattok.
Ingyenes tesztek, amelyekkel megtudhatjátok, milyen képzés vagy munka való nektek
Pályaválasztás előtt álltok? Ajánlunk néhány ingyenes kérdőívet, tesztet, amellyel könnyebb lehet a döntés. Ezekkel kideríthetitek, milyen képzés vagy éppen szakma való nektek, de önismereti témában is előrébb juthattok.
Érettségi nélkül is lehet
Belevágnátok egy OKJ-s képzésbe, de nincsen érettségitek? Mutatjuk azokat a szakmákat, amelyeket érettségi bizonyítvány nélkül is kitanulhattok. Fontos azonban tudnotok, hogy 2020. szeptemberétől jelentősen átalakul a felnőttképzés rendszere is, erről is összegyűjtöttük a legfontosabb infókat.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).