Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Egy vagy akár több idegen nyelv használata és a szaknyelv ismerete valódi előnyt jelent a munkakeresés során – többek között ez derül ki a Szent István Egyetem (SZIE) Zöld Út Nyelvvizsgaközpontja által végzett felmérésből.

A kutatás a HVG Állásbörzén, október 4-én és 5-én, kérdőív segítségével született meg. A kérdőívet 156 fő töltötte ki. A felmérés nem reprezentatív, mivel azt csak az állásbörzére, ezen belül is a SZIE standjára ellátogató munkakeresők tölthették ki.
A térség munkakeresőinek több mint fele rendelkezik nyelvvizsgával, és 89%-uk mondja azt magáról, hogy beszél valamilyen idegen nyelvet. Ugyanakkor a munkavállalás során fontos a nyelvtudás minősége is, valamint a választott szakma speciális nyelvezetének, szókincsének, azaz a szaknyelvnek az ismerete, mert ebben az esetben fog valódi előnyt jelenteni a munkakeresés során a nyelvtudás. Szaknyelvi vizsgával a válaszadók csupán 14%-a rendelkezik - írja közleményében a Szent István Egyetem.
A felmérésből kiderült az is, hogy a munkavállalók 72%-ának már kellett használnia idegen nyelvi tudását munkahelyén, és ekkor leginkább a szóbeli kommunikációs készségeikre (beszédkészség) volt szükségük. Mivel a válaszadók 21%-a dolgozott csak külföldön, így ez az arány azt mutatja, hogy a hazai munkahelyeken is egyre fontosabb az idegen nyelv ismerete, és jobb pozíciók is érhetők el nyelvismerettel.
| Állást kerestek? |
| Nemrég szereztétek meg a diplomát, ezért éppen életetek első "igazi" állását keresitek? Vagy többéves szakmai tapasztalattal váltanátok munkahelyet, esetleg teljesen új területen építenétek karriert? Nézzétek meg a Jobline állásajánlatait! |
Már csak pár napotok van, ha ezekre az egyetemekre szeretnétek jelentkezni
Hamarosan lezárul a jelentkezés néhány külföldi egyetemen. Magyarországról is egyre többen választanak a külföldi továbbtanulási lehetőségek közül. Ha ti is Angliában szeretnétek továbbtanulni, de nem tudjátok, milyen a felvételi rendszer, meddig kell jelentkezni az egyetemekre, akkor már csak pár napotok van utánajárni.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).