Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Megtéríti a kormány az új nyelvvizsga díját 2018. január elsejétől minden 35 év alatti fiatalnak akkor is, ha már rendelkezik - akár több - nyelvvizsgával - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken a Debreceni Egyetemen.

A legfeljebb 34 500 forintos támogatással a kormány keddi döntése értelmében ösztönözni szeretnék a fiatalokat, hogy "ne álljanak meg egy nyelvvizsgánál, menjenek tovább", tanuljanak további nyelveket - tette hozzá Novák Katalin A hallgatói mobilitás stratégiai jelentősége a felsőoktatás nemzetközivé válásában címmel, a Magyar Rektori Konferenciával közösen rendezett debreceni konferencián.
Fontos célnak nevezte, hogy "minél több versenyképes tudással rendelkező, erős öntudatú magyar fiatal legyen, ezért támogatják a nemzetközi tapasztalatszerzést, és a nyelvtudást. "Támogatjuk, hogy a magyar fiatalok külföldön szerezzenek tapasztalatot, ennek elengedhetetlen feltétele a nyelvismeret, (...) bizonyítéka a nyelvvizsga" - mondta.
Hozzátette: évente több mint 14 milliárd forint európai uniós és hazai forrást fordítanak a magyar fiatalok mobilitására, ami 17 ezer magyarországi és ezer határon túli magyar fiatalt érint.
Novák Katalin előadásában részletesen szólt a különféle hallgatói ösztöndíjakról. A célkitűzések között megemlítette, szeretnék elérni 2023-ra, hogy a felsőoktatásban tanuló hallgatók 20 százaléka legalább három hónapos, de minimum 15 kredit értékű külföldi tanulmányúton vegyen részt. Jelenleg ez az arány 11 százalék.
A Tempus Közalapítvány ösztöndíj-programja évi 1500 fiatalt érint, a harmincéves Erasmus-program keretében pedig több mint 220 ezer magyar hallgató szerezhetett külföldön tapasztalatokat - sorolta, hozzátéve, hogy 2020-ig 150 millió eurós forrásból további 58 ezer fiatal vehet részt a programban.
Ingyenes nyelvvizsga jön 2018-tól: újabb részletek derültek ki
A következő három évben évi mintegy hárommilliárd forintot különít el a kormány a fiatalok első sikeres nyelvvizsgájának ingyenessé tételére - áll a Magyar Közlönyben hétfőn közzétett kormányhatározatban. Egyre több részletet lehet tudni az ingyenes nyelvvizsgáról. A dokumentum szerint 2018-ban 2,788 milliárd, 2019-ben 3,066 milliárd, 2020-ban pedig 3,372 milliárd forintot fordít erre a célra a kormány.
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.