Ingyenes nyelvvizsga jön 2018-tól: újabb részletek derültek ki

A következő három évben évi mintegy hárommilliárd forintot különít el a kormány a fiatalok első sikeres nyelvvizsgájának ingyenessé tételére - áll a Magyar Közlönyben hétfőn közzétett kormányhatározatban. Egyre több részletet lehet tudni az ingyenes nyelvvizsgáról.

  • MTI
Fazekas István

A dokumentum szerint 2018-ban 2,788 milliárd, 2019-ben 3,066 milliárd, 2020-ban pedig 3,372 milliárd forintot fordít erre a célra a kormány. A döntés értelmében 2018. január 1-jétől az adott évre érvényes minimálbér 25 százalékának megfelelő összeghatárig megtérítik a nyelvvizsga díját a 35. évüket be nem töltött fiataloknak. Ez az első sikeresen teljesített komplex középfokú (B2) nyelvvizsgára vagy az ezzel egyenértékű emelt szintű idegen nyelvű érettségi vizsgára, valamint a komplex felsőfokú (C1) nyelvvizsgára vonatkozik.

Magyar állampolgárok esetén a felsőfokú felvételi eljárásban figyelembe vehető, a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló jogszabályban felsorolt idegen nyelvekből tett vizsgák díját térítik vissza. A felsőoktatási törvényben meghatározott nem magyar állampolgárok esetén az állampolgárságuk szerinti ország hivatalos nyelvétől, nyelveitől eltérő, a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló jogszabályban felsorolt idegen nyelvekből, illetve magyar nyelvből tett vizsga számít.

Ha a vizsgázó a nyelvvizsgát nem egy időben, hanem részvizsgánként - de még a 35. életév betöltését megelőzően - szerzi meg, akkor az időben második részvizsga díját térítik meg.

A kormányhatározat megbízta Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, hogy augusztus 31-ig készítse elő az ehhez szükséges jogszabály-módosításokat.

Annak érdekében, hogy az első emelt szintű nyelvi érettségi vizsga díjának visszatérítése adómentes bevételnek minősüljön, a kormányhatározat felhívta Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy készítse elő a személyi jövedelemadóról szóló törvény ennek megfelelő módosítását.

Ilyen lesz az ingyenes nyelvvizsga: a 8 legfontosabb kérdés és válasz

2018-tól ingyen szerezhetik meg első nyelvvizsgájukat a 35 évnél nem idősebbek - itt vannak a legfontosabb részletek. Csak a középiskolások nyelvvizsgázhatnak ingyen? Nem. Bárki, aki 35 évnél nem idősebb, ingyen szerezheti meg az első nyelvvizsgáját. Ez mit jelent? Befizetik helyettem a nyelvvizsgadíjat?

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.