Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Nyelvvizsgára vagy érettségire készültök? Ideje átismételni a legfontosabb szavakat és tanulni pár újat: öt szuper mobilalkalmazást mutatunk, amivel kiválthatjátok a szótárfüzetet.

Memrise
Ha csak egy szótanuló alkalmazást töltötök le, akkor ez legyen az. A Memrise-ban több száz kurzus közül választhattok, az angol, a német, a spanyol és a francia mellett görögül, japánul, finnül, sőt akár szuahéliül is tanulhattok. Minden kurzus gyakorlatilag egy szószedet, a program pedig önmagában elég a szótanuláshoz. A Memrise legnagyobb előnye, hogy egy algoritmus révén számon tartja, mikor mely szavakat kell átismételnetek ahhoz, hogy a hosszútávú memóriátokban maradjon.
Legegyszerűbb, ha beállítotok egy napi célt - öt, tizenöt, vagy negyvenöt perc tanulást - ami miatt érdemes visszajárnotok, mert például kedvezményt kaphattok a program prémium változatából. Tizenöt-negyvenöt percet akkor is rászánhattok, ha csak a metrón, buszon álltok neki a tanulásnak, ráadásul az alkalmazás offline-módban is használható.

Duolingo
A legnépszerűbb nyelvtanuló alkalmazás, bár a Memrise-hoz képest kevesebb kurzust kínál: azok, akik csak magyarul beszélnek, mindössze az angolt tanulhatják meg vele, további nyelvekhez egy már ismert közvetítő nyelvre lesz szükségetek, ezzel szemben a Memrise-on németül, oroszul, finnül, koreaiul vagy akár japánul is megtanulhattok. A tananyag is kötöttebb, egy adott "kurzus-fán" kell végigmennetek. A Duolingo pont a struktúrája miatt kifejezetten ajánlott kezdő- és újrakezdő nyelvtanulóknak, akik ráadásul a szótanulás mellett még nyelvtani leckéket is kapnak.
Itt is beállíthatjátok, hogy napi egy, tíz, húsz, harminc vagy hatvan tapasztalati pontot akartok szerezni - tíz tapasztalati pontra körülbelül öt perc alatt tehettek szert - majd minden nap visszajárhattok teljesíteni ezt. A betartott vállalásaitokért lingotokat kaptok, amiket levásárolhattok a Duolingo boltjában, például extra kurzusokat vehettek.
Anki
A tanulókártyás módszer egyik legjobb digitális változata, amelyet számítógépre vagy mobiltelefonra is letölthettek, így a Duolingo, illetve a Memrise webes változatával ellentétben a számítógépeteken is tudjátok offline használni. Az Anki működése pofonegyszerű: letölthettek vagy saját magatoknak készíthettek tanulókártya-csomagokat, beállíthatjátok, hogy naponta hány szót akartok megtanulni, majd a program - a Memrise-hoz hasonlóan - összeállítja az aznapi tanulnivalótokat úgy, hogy rendszeres tanulás mellett semmi se hagyhassa el a hosszútávú memóriátokat. A Memrise-hoz képest egyértelmű előnye, hogy személyre szabható, tökéletesen kiváltja a szótárfüzetet. A kártyákhoz ráadásul hozzárendelhettek képeket és hangfájlokat is.
StudyBlue
Szintén egy tanulókártyás alkalmazás, amelyet nem csak nyelvtanuláshoz használhattok, így szélesebb választékban állnak rendelkezésre letölthető kártyacsomagok is, így a német- vagy japántanulás mellett akár az anatómiába is bekukkanthattok, de természetesen saját kártyacsomagokat is összeállíthattok. A StudyBlue-t webes felületen és okostelefonnal is használhatjátok. A tanulókártyák mellett jegyzeteket is feltölthettek, és mappákba rendezhetitek a különböző tantárgyakat, így a legtöbbet akkor hozhatjátok ki belőle, ha nem csak nyelvtanulásra használjátok.
Drops
A magyar fejlesztésű szótanuló app egyelőre csak iPhone-ra tölthető le. A Drops a vizuális memóriát célozza, és szórakoztató játékokkal kérdezi ki a már megtanult szavakat. Mivel a szavakat illusztrációkon keresztül tanítja, így egyáltalán nem kell az anyanyelveteket használnotok, úgy tanulhatjátok az új nyelvet, mint egy kisgyerek. Az alkalmazás külön érdekessége, hogy egy nap legfeljebb öt percet hagy tanulni - ennyi tényleg mindenkinek belefér.
Mennyibe kerülnek a legnépszerűbb nyelvvizsgák? Ezt itt nézhetitek meg, a felkészüléshez pedig itt találtok segítséget.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.