Pert terveznek a szülők: "felszállni sem engedtük volna őket, ha tudjuk, hogy egy ketyegő bombán ülnek"

A legújabb vizsgálatok szerint súlyos szabálytalanságok előzték meg a veronai busztragédiát, a jármű el sem indulhatott volna. Ha a hatóságok nem lépnek, több áldozat hozzátartozója tesz feljelentést – tudta meg a Blikk.

  • Eduline
MTI / Marjai János

Tavaly januárban a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium több tanulója és kísérője veszítette életét a balesetben. Bár Olaszországban a vádlottak padjára kerülnek a baleset lehetséges felelősei – öt olasz mérnök és a magyar buszvezető –, az itthoni hatóságok mégsem indítottak eddig hivatalból eljárást a buszt üzemeltető cég ellen - írja a Blikk, hozzátéve: Krizsány László, aki egyetlen lányát, Flórát veszítette el, nemrégiben hivatalosan is kézhez kapta az igazságügyi szakértői véleményeket.

Egy szülő sem úgy engedi el a gyerekét iskolai kirándulásra, hogy a busz alá fekve nézegeti, rendben van-e minden. Felszállni sem engedtük volna őket, ha tudjuk, hogy „ketyegő bombán” ülnek. Az már biztos, hogy a busz sofőrje és a fuvarozó cég vezetője mindenről tudott – kezdte a gyászoló édesapa.

A szakvéleményből kiderül, hogy semmilyen előírást, szabályozást nem is akartak betartani: már az autóbusz honosítási vizsgájánál is kozmetikázták, meghamisították az adatokat, hogy a jármű külföldi utakra is mehessen. Egy szerelő azt vallotta, hogy hosszú ideje folyt az illegális üzemanyagtartályok beépítése - írja a Blikk.

Krizsány László hiszi, hogy ha még nem is ezek a tragédia kiváltó okai, talán kevesebb fiatal halt volna meg, ha a busz tökéletes műszaki állapotú. "Ha az ügyészség vagy más hatóság a nyomozati anyag alapján nem tesz feljelentést a cég ellen, akkor mi tesszük meg a gyermekeinkért."

Újabb hírek a thaiföldi barlangban rekedt diákokról: négy fiút már kimentettek

Sikeresen kimentették vasárnap a thaiföldi Tham Luang barlangrendszerben rekedt 12 tagú ifjúsági focicsapat első négy tagját - közölte sajtótájékoztatón a mentést vezető Narongszak Oszottanakorn, hozzátéve, hogy a mentőakció eddig a vártnál jobban alakul. Előzőleg más illetékes hat kimentett gyermekről beszélt. A gyerekek rövid időn belül egymás után bukkantak fel a barlang kijáratánál az őket segítő mentőbúvárok kíséretében.

Hozzászólások

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.