Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egy 16 éves magyar diák, Szegedi Melinda aranyérmet szerzett a 32. Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Versenyen.
A Magyar Innovációs Szövetség közleményéből kiderül: Szegedi Melinda a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium diákja, a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen második helyezést szerzett, így jutott ki a világversenyre.

A „China Adolescent Science & Technology Innovation Contest” elnevezésű versenyt 1985 óta minden évben megrendezik más-más kínai városban. Évente több mint 500 diák kvalifikálhatja magát Kínából, Hong Kongból és Makaóról, de külföldi diákok is jelentkezhetnek, az idén több mint 20 országból majdnem százan vettek részt a versenyen.
A kínai innovációs versenyen a nemzetközi projekteket is díjjakkal jutalmazzák. A magyar versenyző az „E-fásli: Peltier-elven alapuló termoelektromos hűtőrendszer” című pályamunkájával, ami egy hűtésre és fűtésre egyaránt alkalmas, különböző testtájakra feltehető eszköz, az aranyérmet nyerte el.
Magyar diák szerzett aranyérmet a matekolimpián
Egy kaposvári és egy miskolci diák aranyat nyert a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián. A kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium frissen végzett tanulója, Borbényi Márton, a Riói Nemzetközi Matematikai Diákolimpián vett részt a magyar csapattal, ahol egyéni aranyérmet szerzett. Szintén aranyat kapott a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulója, Gáspár Attila.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.