Rendőrök vitték el a kirúgott csongrádi tanárnőt: pert nyert az iskola ellen

Borisné László Erzsébet csongrádi tanár megnyerte az egykori iskolája ellen indíott munkaügyi pert, és egy...

  • Eduline
pixabay.com

Borisné László Erzsébet csongrádi tanár megnyerte az egykori iskolája ellen indíott munkaügyi pert, és egy bántalmazás miatt indított ügyben is felmentették.

Az ügy előzménye, hogy a tanár az udvaron egy vétlen helyzetben egy mögötte álló diákhoz ért. Bár a diák és a szülei is hittek a tanárnőnek, aki szerint véletlen volt a mozdulat, a Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola igazgatója ultimátumot adott: közös megegyezéssel távozik, vagy az iskola feljelenti bántalmazásért.

A tanárnő megdöbbent, nem írt alá semmit, az igazgató pedig tényleg feljelentette, ami után rendőrök vitték el otthonából az oktatót. Az intézmény ezután kirúgta a pedagógust A tanárnőt hosszú eljárás során mentették fel a bántalmazás miatt indult eljárásban, az ügyész is a felmentés mellett foglalt állást.

Később a munkaügyi bíróság is a tanárnő javára ítélt, és megállapította, jogszerűtlen volt az elbocsátás.

A Délmagyar szerint több pedagógus is hasonló ügyben perli a csongrádi iskolát a munkaügyi bíróságon, de az intézmény egyelőre nem nyilatkozik.

(Délmagyarország)

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.