Megszólalt a PDSZ: "nem veszünk részt a kormányzati látványpékség munkájában"

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) továbbra sem vesz részt a köznevelési kerekasztal munkájában - közölte a szakszervezet.

  • Eduline
MTI / Szigetváry Zsolt

„Tudomásunkra jutott, hogy a Pedagógusok Szakszervezete, Országos Választmányának döntése alapján, részt kíván venni a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal munkájában. Ezzel a döntésével a PSZ Választmánya kilép abból a megállapodásból, melyet 2017 szeptemberében kötött az öt közoktatási szakszervezet, mely szerint a kerekasztal „látványpékségét” visszautasítva, valódi érdekegyeztetési tárgyalásokat akarunk az oktatási kormányzattal” - írja csütörtöki közleményében a PDSZ, hozzátéve: „talán senki nem lepődik meg azon, hogy a miniszter elutasította ezt a kezdeményezésünket is”.

Szakad a legnagyobb tanári szakszervezet, nagyon súlyos mondatok is elhangoztak

Csatlakoznak a kormány által 2016 elején létrehozott köznevelési kerekasztalhoz - ezt a hírt hozták nyilvánosságra kedden a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) Facebook-oldalán. Az elnök szerint az irányváltást a szakszervezet nem élné túl.

„Az oktatás átalakítás kérdéseinek a tárgyalóasztalnál kell eldőlnie. Egy valóban kerek asztalnál. A Köznevelés-stratégiai Kerekasztal nem ilyen. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tartja magát a szeptemberi állásfoglalásához. Az a határozott véleményünk – s ezt a vasárnapi demonstráción is elmondtuk – hogy ez a kormány nem akar, nem tud őszintén együttműködni a közoktatás mély válságának leküzdése érdekében a tőle eltérő álláspontot képviselőkkel” - írják.

A PDSZ leszögezi: akkor maradnak hitelesek, akkor használnak a közoktatás ügyének, ha nem vesznek részt a kormányzati „látványpékség” munkájában. „Arról pedig, hogy mi fog történni a választások után, majd a választások után kell beszélni” - zárul a közlemény.

Elavult pedagógia, rossz oktatási struktúra - nyílt fórumot tart a PDSZ és a CKP

A magyar oktatási rendszerről tart nyílt fórumot szombaton a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Civil Közoktatási Platform, amelyre meghívták a politikai pártokat is. A Fidesz és a KDNP már jelezte, hogy nem vesz részt rajta.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.