Egymásnak feszült az MSZP és a kormány az oktatási vitanapon

Oktatásról szóló vitanapot kezdeményezett az MSZP, teljes letámadást intéztek Palkovics László oktatási államtitkár felé a köznevelési törvény öt évéről, aki igyekszik állni a sarat.

  • eduline/mti

A szocialisták részéről az egykori oktatási miniszter, Hiller István mintha a kisebbik rosszról beszélt volna a parlamenti oktatási vitanapot indító beszédében: a köznevelési "törvény iránya rossz, a megvalósítása csapnivaló". A logikai csavart ki is bontotta: szerinte a kormány intézkedései miatt, aki szegény családba született, nehezen szerzi meg a tudást, a vagyonos családból származók pedig az iskolarendszeren kívülről, sok esetben külföldön szerzik meg a modern, versenyképes tudást.

Kitért Lázár János miniszter egyházi iskolákkal kapcsolatos kijelentéseire is, szerinte 1896-ban az egyház és az állam szétválasztásával végérvényesen lezárult a középkor Magyarországon, nem oda kellene vissza jutni - tette hozzá. Hillerhez csatlakozott Kunhalmi Ágnes: az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke a miniszter nyilatkozatával kapcsolatban azt mondta, a magyar közoktatás célja, hogy írni-olvasni tanítsa meg a gyerekeket, ne imádkozni.

Fotó: ennyi képviselőt érdekel a közoktatási vitanap a Parlamentben

Oktatási vitanapot tartanak ma a Parlamentben, mérsékelt érdeklődés mellett.

Az MSZP felvetette a tankötelezettségi visszaállítását 18 éves korra, valamint ígéretet tett a 2018-as esetleges kormányváltást követően az - jelenleg csak államtitkári szinten létező - Oktatási Minisztérium visszaállítására is. Az alaptanterv lazítását, valamint a digitális és nyelvi oktatás erősítését kérte Kunhalmi a kormánytól.

Palkovics László nem feltétlen a szocialisták által felvetett problémákra válaszolt, inkább csak a sikeresnek tekintett területeket említette válaszában. Úgy látja, hogy az új Nemzeti Alaptanterv is összetett munka eredménye lesz szakértők és számos oktatási szereplő bevonásával. Szerinte a tankönyvpiacon az árak megfelelőek, valamint széles a választék. A szakgimnáziumokkal kapcsolatban kijelentette, hogy szakképesítéssel is erős az elhelyezkedési lehetőség, és a képzés megtérülése szerinte jó mind az egyén, mind a közösség szempontjából.

A szocialisták elhangzó kritikáját követően cáfolta, hogy a kormány ne foglalkozna a szegregációval. Az Európai Unió által a romák súlyos szegregációja miatt kilátásba helyezett kötelezettségszegési eljárás szerinte valószínűleg nem fog elindulni Magyarországgal szemben.

Palkovics mellett felszólalt Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, aki a tanárok 50 százalékos béremelését, az ingyenes tankönyvet és iskolai étkezést hangsúlyozta. A Fidesz teljesen makulátlannak tartja az oktatási rendszert, délelőtti közleményük a maga nemében is gyöngyszem - érdemes elolvasni:

Ki nem találnátok, mit gondol a Fidesz az oktatásról

A Fidesz-frakció szóvivője szerint már nincs probléma az oktatásban, "nyugalom van", ezért kérdéses, hogy van-e alapja a keddi oktatási vitanapnak a parlamentben. A tankötelezettség korhatárának leszállítását is megvédte. Halász János a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában az MSZP által kezdeményezett és a másik két ellenzéki frakció által is támogatott politikai vitával kapcsolatban felvetette, hogy annak "van-e most alapja".

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.