Hiába nem éreztétek, komoly eredményeket ért el az új Klik: ezt állítja az elnök

A Klebelsberg Központ elnöke szerint tanév közben az iskolák és a gyerekek csak keveset érzékelték az oktatásban végbement komoly változásokból, amit jelentős eredménynek tart.

  • MTI
pixabay

Solti Péter az M1-en kifejtette: a központ átalakulása után az elmúlt fél év legfontosabb feladata az volt, hogy kialakuljon a stabil, kiegyensúlyozott és kiszámítható működés. A tanév lezárásával kijelenthető, hogy a rengeteg változásból, ami történt közben, az iskolák, a gyermekek viszonylag kevés hatást érzékeltek - vélekedett.

Úgy látja, ez azért is fontos, mert ebben a tanévben - amellett, hogy a decentralizált működési modell kialakult - megtörtént az önkormányzati működtetésű iskolák átvétele, ami szintén jelentős változás. Az, hogy ezt a sok változást ilyen gördülékenyen lehetett végrehajtani, komoly összefogás eredménye volt - közölte.

Solti Péter kiemelte: az új működési modell célja, hogy az iskolák vezetőinek teljes jogkörük legyen az intézmény, a munkatársaik irányításában és olyan költségvetési kerettel rendelkezzenek, amelynek tervezésébe és végrehajtásába is bevonják őket. Elvárás volt az iskolaigazgatóktól, hogy miután a rendszer jogi alapjai létrejöttek, a tankerületi igazgatókkal közösen igyekezzenek ezt megtölteni tartalommal - magyarázta.

Hangsúlyozta: a pedagógusok bérének egységes emelése fontos és jó döntés volt, ugyanakkor meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a teljesítmény alapján próbálják ösztönözni őket a jövőben.

Hozzászólások

Totyik Tamás: kihívás elé állítja az iskolákat az alsós javaslatcsomag a 2026/2027-es tanévben

35 perces tanóra, kevesebb házi feladat és a diákok szöveges értékelése - csak néhány olyan intézkedés, melyet bevezethetnek alsóban az iskolák a szeptember elsején kezdődő 2026/2027-es tanévben. Totyik Tamás, Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint az oktatási minisztérium új intézkedéscsomagja több olyan gyakorlatot legalizál, amelyet a tanárok eddig is alkalmaztak. Ugyanakkor többek között a diákok szöveges értékelése, a csengetési rend átalakítása nem lesz egyszerű feladat.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu