Duplázzák meg a hallgatói ösztöndíjakat! – petíciót indított a HÖOK
Az ösztöndíjakat is fedező normatíva összege 2020 óta változatlan, jelenleg évi 166 600 forint hallgatónként.
A támogatást két tanéven keresztül folyósítják.
Havi 50 ezer forintos tanulmányi ösztöndíjra pályázhatnak a legalább 4,00-s tanulmányi átlaggal rendelkező roma középiskolások – szemlézte a a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium (TKKM) Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságának pályázati felhívását az MTI.
Azok a roma nemzetiségű középiskolások, akiknek még három tanévük van hátra az érettségiig, és iskolájuk is támogatja jelentkezésüket. A pályázaton hét, a kiírásban megnevezett, roma nemzetiségi oktatást folytató intézmény vehet részt, iskolánként legfeljebb 12 tanulóval. A pályázati feltételek között szerepel, hogy a tanuló azonos időszakban más, államilag finanszírozott tanulmányi ösztöndíjban nem részesülhet.
Az ösztöndíj a 2026/2027-es és a 2027/2028-as tanévben jár, a nyári szünet kivételével, és havonta, utólag folyósítják.
Több pályázó esetén előnyt élveznek a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő diákok. A támogatás megszűnik, ha a tanuló félévi vagy tanév végi tanulmányi átlaga 4,00 alá csökken.
A pályázatokat a felhívás közzétételétől számított harminc napon belül lehet benyújtani elektronikus és postai úton egyaránt, az ösztöndíjak odaítéléséről pedig a nemzetiségpolitikáért felelős miniszter dönt. Az iskola ajánlása mellett a tanuló tanulmányi eredményeit és nemzetiségi közösségi tevékenységét bemutató indokolást is csatolni kell.
A nyertesekkel december 15-ig kötnek szerződést. A részletes pályázati feltételek, a jelentkezéshez szükséges dokumentumok és a benyújtással kapcsolatos további információk a kormany.hu oldalon érhetők el.
Az ösztöndíjakat is fedező normatíva összege 2020 óta változatlan, jelenleg évi 166 600 forint hallgatónként.
A teljesítményértékelési rendszer kivezetéséről és egy új, az óvodapedagógusok szakmai fejlődésére épülő értékelés tervéről is beszélt Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár a XXVIII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián.
Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.
Az oktatási miniszter közösségi oldalán kifejtette, hogy az óvodáknak kiküldött kérdőívet Rétvári államtitkársága idején is használták.
Hogyan kell helyesen írni, hogy faszszopó? Milyen nyelvtani szabályt alkalmazunk, ha azt írjuk le, hogy „kapd be”? Szabó Dániel, vagy ahogyan sokan ismerik a közösségi médiában, Híresember elmagyarázza.
Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.
Már az adventi időszak kezdete előtt elindul az ünnepi szezon a fővárosban.