Lannert Judit: Intézkedtem, hogy az Oktatási Hivatal azonnal bontsa fel a szerződését a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel
Péntek délután érkezett a gyors válasz a szakma felháborodására.
A KDNP frakcióvezetője, Rétvári Bence lemondásra szólította fel Lannert Juditot, aki vasárnap délelőtt reagált az ellene indított kampányra.
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter egy Facebook-posztban emelt szót a KDNP és a Fidesz politikusai ellen, akik egy több évvel ezelőtti, kontextusból kiragadott felvételre próbáltak kampányt felhúzni.
A miniszter szerint a 2023 márciusában adott, még a szakértői időszakából származó interjúból a KDNP és a Fidesz politikusai összevágtak rövid részleteket és azokat miniszteri megszólalásként állítottak be, így félrevezetve nyilvánosságot. Rétvári Bence frakcióvezető négy mondatrészt tett közzé a beszélgetésből: ”Probléma, hogy most tényleg pedagógusnak az megy, akinek ez a fajta oktatás, ami most van, testhez álló, és ezek valóban nem az önállóan gondolkodó, innovatív emberek”; ”Nálunk azért olyan alacsonyak a tanárbérek, mert nagyon sok tantárgy van és nagyon sok kicsi iskola, és itt most a városi gimnáziumokra is gondolok, mert azok is sokkal kisebbek, mint az európai átlag"; "Meg kell szüntetni a pazarló dolgokat, a sok tantárgyat, a sok kisiskolát"; "Én az összes igazgatót leváltanám".
Lannert a Klubrádiónak adott 2023-as interjúban a teljes szövegkörnyezetben arról beszélt, hogy szerinte a Fidesz-kormány alatti, kötöttebb oktatási rendszer inkább azokat vonzza a tanári pályára, akik könnyebben alkalmazkodnak, és kevésbé innovatívak, de a szabályozás és a pedagógusképzés átalakításával ezen lehet változtatni. Azt is hangsúlyozta, hogy nem kell minden tanárnak innovátornak lennie, az iskolák működéséhez sokféle attitűdű pedagógusra van szükség.
Az interjúban a magyar oktatás problémái közé sorolta, hogy a rendszer a sok tantárgy és a sok kis iskola miatt nemzetközi összehasonlításban túlságosan pedagógusigényes, ami szerinte pazarló és a béremeléseket is nehezíti – a bezárás helyett adminisztratív összevonásokat és infrastrukturális fejlesztéseket javasolt.
Az iskolaigazgatók kapcsán azt mondta, hogy a központosított rendszerben kinevezett vezetők közül sokakat nem tart felkészültnek egy nagyobb intézményi autonómiával járó szerepre, ezért az észt mintához hasonlóan jó ötletnek tartaná az igazgatói posztok újrapályáztatását, hogy szakmailag felkészült, menedzserszemléletű vezetők kerüljenek az iskolák élére.
A magam részéről három éve is arról beszéltem, hogy minden tanárra szükség van, most is így gondolom. Szakértőként is arra mondtam ötleteket, hogy a pazarlás megszüntetésével, hogyan lehet megvédeni az iskolarendszert, most miniszterként is ezért dolgozom.
– írta és kiemelte: nem szeretett volna reagálni az általa „színtiszta manipulációnak” nevezett vádakra, de szerinte a „felelőtlen hazudozás sokakat megtéveszthet.”
Lannert szerint a kormánynak és személyesen neki is nagy szüksége van konstruktív kritikára, jó javaslatokra és közös munkára, jelenleg mindezt az érdekszervezetektől, a szakértőktől és a civilektől kapják meg.
A KDNP petíciót indított arra hivatkozva, hogy Lannert megsértette a pedagógusokat, egy nap alatt több mint tízezer aláírást gyűjtöttek össze. Rétvári Bence frakcióvezető nyílt levélben fordult a pedagógus-szakszervezetekhez, arra kérte őket, határolódjanak el Lannert kijelentéseitől és álljanak ki a pedagógusok mellett.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) visszautasította Rétvári Bence felszólítását, mondván, nem lehet őket egyik kormány alatt megalázni, majd a következő alatt politikai pajzsként használni. Nagy Erzsébet elnök szerint Lannert Juditot is bírálni fogják, ha a pedagógusok érdekeivel ellentétes döntéseket hoz, ugyanakkor a szervezet „nem teszi magát egyik kormányzat kommunikációs szócsövévé sem.”
A pedagógusok nem politikai kampánykellékek
– idézte Nagy nyilatkozatát az MTI.
Péntek délután érkezett a gyors válasz a szakma felháborodására.
A legtöbb családnak nagy segítség a mindennapokban, hogy a tanévvel együtt újraindul a gyerekek intézményi étkeztetése, amely bizonyos esetekben, szociális alapon ingyen vagy féláron vehető igénybe.
Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.
Nem mindennapi hibával kerültek a diákokhoz egyes nyolcadik osztályos magyar nyelvtankönyvek Szerbiában: a kiadvány borítóján a „Magyar nyelv” felirat helyett „Magar nyelv” szerepel.
Bár a szakképzési ösztöndíj már szeptemberre is jár, az első utalásra várhatóan októberig kell várni. Ekkor viszont egyszerre két havi összeget kaphatnak a diákok.
@eduline.hu „A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek
♬ eredeti hang - eduline.hu
A KDNP frakcióvezetője, Rétvári Bence lemondásra szólította fel Lannert Juditot, aki vasárnap délelőtt reagált az ellene indított kampányra.
Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.
A jelentés arra figyelmeztet, hogy az esetek nagy része rejtve marad, főleg azért, mert a gyerekek nem tudják, kihez fordulhatnak segítségért.