Szülői Hang: pontozás helyett szövegesen kellene értékelni a pedagógusokat

Több irányból érkező visszajelzésekre építené a pedagógusok értékelését a Szülői Hang. A szervezet az anonimitás lehetőségét is kiemelte, hogy a résztvevők félelem nélkül mondhassák el a véleményüket.

Hétfőn közzétette javaslatait a Szülői Hang a pedagógusok értékelése kapcsán, amelyeket a kormánynak is megküldött.

A TÉR felfüggesztéséről júliusban döntött az Országgyűlés, a javaslatot 135 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül fogadták el. Mint ismert, megkezdődtek az egyeztetések a pedagógusok új értékelési rendszeréről, a TÉR utódjáról, a műhelybeszélgetésekbe pedagógusok és intézményvezetők mellett diákokat, szülőket és oktatási szakértőket is bevontak. A diskurzusba a Szülői Hang is becsatlakozott, szerintük az új rendszernek a pedagógusok szakmai fejlődését kellene segítenie, nem pedig a munkájuk pontozására vagy rangsorolására szolgálnia.

Többféle értékelést szorgalmaznak

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ) hasonlóan a Szülői Hang is azt javasolja, hogy a pedagógusok több irányból – a kollégáktól, az intézmény- és munkaközösség-vezetőktől, a diákoktól, a szülőktől – kapjanak visszajelzést, emellett fontosnak tartják az önértékelést is.

A szervezet szerint a visszajelzéseknek elsősorban szöveges formában kellene történniük, mert a számszerű értékelés könnyen félreértésekhez és félrevezető összehasonlításokhoz vezethet. Ezt különösen fontosnak tartják a szülői visszajelzéseknél, tapasztalataik szerint a szülőknek sokszor téves elképzeléseik lehetnek a pedagógusok munkájáról, egy pontszámból pedig nem derül ki, pontosan mi áll az értékelésük mögött.

Az anonimitás lehetőségét is kiemelték annak érdekében, hogy a résztvevők félelem nélkül mondhassák el a véleményüket. A szervezet szerint az értékelésnek nem szabad megállnia a visszajelzéseknél, azokat utánkövetésnek, például szülő-pedagógus beszélgetéseknek vagy szakmai átbeszélésnek kellene követnie.

A Szülői Hang hangsúlyozta: a pedagógusok bére nem függhet attól, milyen szubjektív értékelést kapnak, legfeljebb azt tartják indokoltnak pénzzel honorálni, ha valaki aktívan és konstruktívan részt vesz az értékelési folyamatban.

A magyar pedagógustársadalomnak jelenleg még nincs tapasztalata az őszinte, konstruktív szakmai visszajelzésre alapuló visszajelzésekkel és a széles körű együttműködésre alapozott közös változtatásokkal kapcsolatban. A rendszer ennek megtanulására is lehetőséget ad, de a hatékony visszajelzést és a csapatmunkát a pedagógusoknak is tanulni kell, ehhez érdemes célzott támogatást nyújtani

– írják.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.