Lannert Judit: ha az igazgató úgy dönt, a pedagógusok is dolgozhatnak home office-ból hétfőn és kedden

Az oktatási miniszter azt írta, hogy bár az iskolai tanév véget ért, de például a szakképzésben szakmai gyakorlatok vannak, a felsőoktatásban még mindig vizsgáznak a diákok.

Lannert Judit a posztjában úgy fogalmazott, hogy a pedagógusoknak még a következő héten iskolai munkájuk van, de az extrém hőség miatt a vezetőknek lehetősége van otthoni munkavégzést biztosítani hétfőn és kedden.

A tartós hőség ezekben a hetekben mindenhol fokozott odafigyelést igényel. Az intézményekkel folyamatosan kapcsolatban vagyunk, a visszajelzések alapján a helyi adottságokhoz igazítják a nyári működést és a szükséges intézkedéseket

-tette hozzá, majd megjegyezte, hogy a gyerektáborokban a szabadtéri programokat lehetőség szerint védettebb beltérbe kell szervezni ezeken a napokon. A szakképzésben pedig szükség esetén módosítják a gyakorlati képzések rendjét és több pihenőidőt biztosítanak, és a felsőoktatásban is kiemelt figyelmet fordítanak a megfelelő körülményekre.

A hőség az intézményeken kívül is fokozott odafigyelést igényel. A nyár sok fiatal számára szakmai gyakorlatokról, a diákmunkáról, a sport- és szabadidős programokról is szól, amik során szintén fontos a felelős magatartás. A megfelelő folyadékbevitel, a napvédelem és a tűző nap kerülése a legmelegebb órákban ilyenkor mindenki számára kiemelten fontos

-hangsúlyozta az oktatási miniszter.

Azt is érdemes kiemelni, hogy a tantermekben, iskolákban a hőmérsékleti minimum kapcsán van jogszabály, de a maximumra nincsen. A témával részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.

Már most 33 fokos sok tanterem, a szabályozás a hideget kezeli, a hőséget nem

Még mintegy három hét van hátra a 2025/2026-os tanévből, de már most sok iskolában 30-33 fokos tantermekben írják az utolsó témazárókat a diákok. A szellőztetés, a sötétítő, és a kereszthuzat a helyzeten nem sokat segít, klíma a visszajelzések alapján csak kevés helyen van. Ráadásul jogszabályok nem foglalkoznak azzal, hogy legfeljebb hány fok lehet a tanteremben.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.