Mi történik, ha túl sok az igazolatlan órád?
21 igazolatlan hiányzás felett csak a tanulót, 30 óra felett már a családot is retorzió éri a mulasztás miatt.
Nyugat-Európában is súlyos bírságokat fizethetnek azok a szülők, akiknek a gyereke igazolatlanul hiányzik, de van, ahol még a repülőtéren is megállíthatnak, ha iskolaidőben utazik el a család.
Ausztriában közigazgatási szabálysértésnek minősül, ha a gyerek három napnál többet hiányzik, ami a kerületi közigazgatási hatóság intézkedését vonja maga után. A tankötelezettség megszegésének súlyosságától és a meghozott intézkedésektől függően a tanulót 110 és 440 euró közötti bírsággal lehet sújtani, és amennyiben ezt nem fizeti be, legfeljebb két hetes ún. helyettesítő szabadságvesztésre is kötelezhetik.
21 igazolatlan hiányzás felett csak a tanulót, 30 óra felett már a családot is retorzió éri a mulasztás miatt.
Németországban, bár a szabályok államról államra változnak, a helyi hatóságok szintén bírságot szabhatnak ki a szülőkre a gyerekük iskolakerülése miatt.
Szászországban akár 1250 eurós bírság is kiszabható, ha egy tanítási félév alatt öt vagy több napot hiányzik az iskolából a tanuló. Ha a szülők nem fizetik be a bírságot, és ennek helyében például a kiszabott közmunkát sem végzik el, a bíróság szabadságvesztést szabhat ki – de nem a szülőre, hanem a gyerekre.
Németországban elutazni sem lehet az iskolai tanítási idő alatt: előfordult olyan, hogy a reptéren állítottak meg családokat, akik iskolaidőben utaztak gyerekeikkel.
Akár 150 ezer forintos bírságot is kaphatnak azok a szülők, akiknek a gyereke túl sok igazolatlan hiányzást gyűjt össze. A legszegényebbeknek nincs más választása, mint börtönbe vonulni.
Az Egyesült Királyságban hasonlóan szigorúak: ha egy diák rendszeresen igazolatlanul hiányzik az iskolából, azt a szülő bűncselekményének tekintik, és akár 1000 fontos bírsággal is sújthatják.
Ha pedig bebizonyosodik, hogy a gyerek engedély nélkül, de a szülő tudtával hiányzott, az súlyos bűncselekménynek minősül, és legfeljebb 2500 fontos – azaz több mint 1 millió forintos – bírság, illetve maximum 3 hónapos szabadságvesztés is kiszabható.
Az igazolatlan hiányzás nem marad büntetlenül és akár a gyámhivatal bevonásával is járhat.
Nyitókép: Shutterstock
Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.
Kapa Mátyás Péter éppen azokkal a tanárokkal kerül munkáltatói kapcsolatba, akiknek az érdekeivel szemben korábban jogi képviseletet látott el. November 5-től Kapa Mátyás Péter vezeti a Dunakeszi Tankerületi Központot, amelyet korábban két, pedagógusok által indított jogvitában is képviselt.
Sinka Edit, a központ elnöke szerint luxus lenne továbbra is úgy jelentős forrásokat fordítani oktatásfejlesztésre, hogy nem ismerik a programok tényleges eredményességét.
Több ígéretet is kaptak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, akiket Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkár hívott egyeztetésre a minisztériumba a tanárképzés megszüntetése miatt.
Új összetételben működik tovább a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsa, amely a fiatalokat érintő kormányzati javaslatokról is véleményt mondhat. A testületben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája mellett az Országos Diáktanács is állandó képviseletet kap.
A maximális szerezhető pont mindenhol egységesen 100, a számítás módjáról azonban az egyetemek döntenek.
Több, mint tizenegy éve mondja, mit kellene csinálni, és most eljött az ideje, hogy ne csak beszéljen róla, hanem tegyen is érte - mondta Pilz Olivér, akit a miskolci tankerület élére neveztek ki.
Azoknak a tanároknak, akik a 2026/2027-es tanévre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tartalmi megújító vagy gyakornoki képzését választották, ismét dönteniük kell a továbbképzésükről.