Már a harmadik diák próbált idén kárt tenni magában egy általános iskolában Ercsiben

Körzővel okozott sérülést egy diák a karján, év elején pedig két másik diák is kárt akart tenni magában az ercsi iskolában.

Mentők vittek kórházba pénteken egy diáklányt az ercsi Eötvös József Általános Iskolából – értesült róla a HVG. A lap kérdésére a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy a diák „saját karján egy körzővel sérülést okozott magának”. Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint stabil állapotban, könnyebb sérülésekkel szállították el a helyszínről.

Az iskolához a rendőrség is kivonult, majd az illetékes családsegítő szolgálatot tájékoztatták az esetről, rendőrségi eljárás nem indult az ügyben.

Az esettel kapcsolatban a Facebookon posztolt Ercsi fideszes polgármestere, Gólics Ildikó, aki szerint a lakosság félretájékoztatása történik, és bár elismerte, hogy „a gyermekkel kapcsolatban intézkedés történt, akit kórházba szállítottak”, állítása szerint „vér nem folyt”.

Idén ez már a harmadik eset az iskolában. Év elején az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy egy héten belül két diák akart öngyilkos lenni ugyanebben az iskolában. A szülők már korábban is jelezték a tankerületnek, hogy az intézményben meglehetősen feszült a légkör, és gyakoriak a verekedések.

Az év elején a városi képviselő-testület is foglalkozott az iskola helyzetével, miután az igazgató jelezte: megszaporodtak a verekedések, rongálások és a tanárokat érő verbális konfliktusok. Emiatt korszerű kamerarendszer kiépítését kérte az önkormányzattól, mert az iskola jelenlegi eszközei már nem elegendők a problémák kezelésére.

A mostani eset után az önkormányzat kedden közleményt adott ki, melyben arról tájékoztattak, hogy a kért kamerarendszer kialakításának felmérése folyamatban van. Emellett kiégés elleni tréninget is ajánlottak az iskola igazgatójának a tantestület munkájának támogatására. Azonban hangsúlyozták, hogy az iskola fenntartója a Dunaújvárosi Tankerületi Központ.

Az önkormányzat úgy látja, „Ercsi közoktatási helyzete összetett, régóta fennálló probléma”, amit 2025 májusában hivatalos levélben jeleztek az akkori felelős minisztériumnak. A problémák bemutatásához a tankerület háttéranyagot készített, a városvezetés személyes találkozót is kért a megoldási lehetőségek egyeztetésére – írja a HVG.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.