Bottal verte meg, majd órákra szekrénybe zárta lányát egy rossz jegy miatt
Hat órára egy szekrénybe zárta gyermekét egy kaliforniai édesanya, mert a lány rossz jegyet kapott az iskolában.
Javítani szeretett volna fizikából egy diák, de a reméltnél rosszabb jegyet kapott, ezért kiugrott az iskola első emeleti ablakából a Beszterce-Naszód megyei Telcsen.
Az eset kedd délelőtt történt, a tanórák közötti egyik szünetben. A helyszínre érkező rendőrok egy helyi 13 évest azonosítottak, aki az elsődleges vizsgálatok szerint az iskola első emeletéről esett le, tájékoztatta a Beszterce-Naszód Megyei Rendőr-főkapitányság az Agerprest, amit a Maszol szúrt ki.
A helyszínre rohammentő is érkezett. A gyerek eszméleténél volt, ágyéki sérüléssel és lábtörés gyanújával szállították a besztercei sürgősségi kórházba – tájékoztatott Marius Rus, a Beszterce-Naszód Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség szóvivője.
Osztálytársát és az igazgatóhelyettest is megütötte egy ceglédi diák, vádat emeltek ellene
Dominica Homei, az iskola igazgatója az Agerpresnek azt mondta, a 13 éves fiú feltehetően szándékosan követte el a tettét, miután a vártnál rosszabb jegyet kapott.
„Úgy tűnik, igen [szándékos cselekedet volt – a szerk.]. Amikor megkérdezték tőle, miért tette, azt válaszolta, hogy »az élet nehéz«. A magyarázat több irányba mutatott: megpróbált jobb jegyet szerezni fizikából, azt hiszem, de a vártnál rosszabbat kapott, és úgy érezte, minden hiábavaló, az élet nagyon nehéz. Nem is próbáltam túl sok részletet megtudni, mert még soha nem kerültem ilyen helyzetbe, és annyira megijedtem, hogy nem tudtam, helyes-e belemenni a részletekbe” – mondta a Telcsi Műszaki Líceum igazgatója.
Az igazgató még annyit elmondott, hogy a történtek megijesztették a hatodikos osztálytársait. Az eddigi információk szerint az érintett diák jól tanul, korábban nem volt gond vele.
A gyereket még aznap kiengedték a kórházból. Az ügyben a rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanúja miatt indított büntetőeljárást, a hatóságok vizsgálják az eset pontos körülményeit.
Hat órára egy szekrénybe zárta gyermekét egy kaliforniai édesanya, mert a lány rossz jegyet kapott az iskolában.
Néhány napos bizonytalanság után végre kiderült, kik irányítják novembertől a tankerületi központokat. Az eredetileg tervezett időponthoz képest később, november 5-én állnak munkába az új igazgatók, de nem mindenhol: öt tankerületben ugyanis újra meg kell hirdetni a vezetői posztot.
Már öt olyan esetről tudnak a hatóságok, amikor veszélyes fémtárgyakat találtak a gyerekek halloweeni édességeiben Gyömrőn és környékén.
Továbbra is kérdéses, hogyan folytathatják tanulmányaikat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pedagógushallgatói, miután a kormány bejelentette, hogy megszünteti az intézményben a pedagógusképzést. A hallgatók petíciót indítottak, az ügy pedig hétfőn a parlamentben is napirendre került.
Még a tavalyihoz képest is jóval gyengébb eredményt értek el a negyedikesek és az ötödikesek szövegértésből, viszont a nyolcadikosok javítottak – derült a 2026-os kompetenciamérés eredményeiből. A 2026-os kompetenciamérést a negyediktől egészen tizenegyedikig a diákok március 23. és május 29. között írták egy meghatározott ütemezési rend alapján.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Az oktatáskutató szerint a tervezetből egyelőre nem rajzolódnak ki érdemi, rendszerszintű oktatáspolitikai változtatások.
Megszavazta a parlament, december 25-e és 26-a mellett a szenteste is munkaszüneti nap lesz.
A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.
A negyedikesek és ötödikesek szövegértési eredménye sokat romlott, viszont több felsőbb évfolyamon is javulást mértek.