Üvegdarabok az iskolások ebédjében: a vádlottak szerint túlzó lenne a foglalkoztatástól való eltiltás

A gyerekek sorra vették ki a szájukból az üvegdarabokat, egyikük egy 20 forintos érme nagyságút köpött a kezébe. Az iregszemcsei iskola menzáján talált üvegdarabok miatt másodfokon is bíróság elé álltak az ügy vádlottjai. Az ügyész súlyosítást, a védelem felmentést szorgalmaz.

Ismét bíróság elé állt a három vádlott, akikkel szemben azután indult eljárás, hogy üvegdarabok kerültek elő az iregszemcsei iskola menzáján felszolgált ételből – írja a TEOL. Az elsőfokon eljáró Tamási Járásbíróság foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntette miatt a vádlottakat 900 ezer forint, 750 ezer forint, illetve 480 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Az ügyészség súlyosítás, a három vádlott és védőik a felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést, így az ügy szerdán másodfokon a Szekszárdi Törvényszéken folytatódott.

Több mint 600 adag ételt szállítottak ki bölcsődékbe, óvodákba, iskolákba

Mint ismert 2024. május 2-ándélelőtt a konyhai kisegítő a bulguros rakott karfiol készítése közben a sütésre előkészített ételben fellelt egy öt centiméter átmérőjű, vastagabb üvegdarabot, amit átadott a szakácsnak, aki késlekedés nélkül tájékoztatta a vádlottakat. Az I. és a II. rendű vádlott a közétkeztetéssel foglalkozó cég területi vezetői, míg a III. rendű vádlott élelmezésvezető volt ott akkor. Az I. rendű vádlott utasítása alapján az étel készítése folytatódott, majd kiszállítottak 642 adag ételt a környékbeli iskolák, óvodák, bölcsődék, illetve magánszemélyek részére.

Egy 12 éves gyerek a szájából vett ki egy üvegszilánkot

Az iregszemcsei tálalókonyha étkezőjében egy 12 éves tanuló ebéd közben közben a szájából vett ki egy üvegszilánkot, később az egyik pedagógus is ráharapott egy hegyes üvegdarabra. Két diák jelezte, hogy „homok” van az ételében, majd egy másik tanuló is kivett a szájából egy üvegszilánkot. A szakács a történteket azonnal jelezte a III. rendű vádlottnak, aki közölte vele, hogy „felsőbb utasításra nagyobb odafigyeléssel” tovább kell tálalni az ételt.

Miután egy 10 éves tanuló a tenyerébe köpött egy 20 forintos érme nagyságú üvegdarabot, ami megbökte a száját, ismét értesítették a II. és a III. rendű vádlottat, de a II. rendű vádlott utasításának megfelelően a szakács folytatta a tálalást. Később még egy tanuló talált egy kisebb üvegszilánkot az ételében, ami megbökte a száját. A szennyeződés eredete ismeretlen.

A védők felmentést kérnek

A másodfokú tárgyaláson az ügyész a pénzbüntetés kiszabása mellett azt kérte, hogy a foglalkozásuktól is tiltsák el a vádlottakat. A vádhatóság álláspontja szerint, miután megtalálták az üvegdarabot, a már kiszállításra váró ételt nem lett volna szabad kivinni. Csak a szerencsén múlott, hogy nem történt sérülés. A generális prevenció érdekében szükséges a súlyosabb büntetés.

A védelem szerint a főzőkonyhán nem volt több üvegdarab, azok a szállítás vagy a tálalás során kerülhettek az ételbe, amelyre a vádlottaknak nem volt ráhatása. Fennáll a szabotázs gyanúja. A foglalkoztatástól való eltiltás méltánytalan lenne a védelem szerint, hiszen a vádlottak korábban és azóta is kifogástalanul végzik a munkájukat.

A vádlottak nem tartják indokoltnak a foglalkozástól való eltiltást

Az utolsó szó jogán az I. rendű vádlott arról beszélt, hogy régóta dolgozik a vendéglátásban, és soha nem találkozott ilyen esettel. Elfogadja, ha úgy dönt a bíróság, hogy rossz döntést hozott, de az eltiltást nem tartja indokoltnak. A II. rendű vádlott azt hangsúlyozta, hogy munkájuk során a legfontosabb igazodási pontot a HACCP élelmiszer-biztonsági rendszer jelenti, és a probléma észlelésekor minden élelmiszer-biztonsági kockázatot elemeztek. Az eltiltást ő sem tartja indokoltnak.

A szerdai tárgyaláson nem született ítélet, a bíróság február 17-én hirdet határozatot.

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban

Egyre több iskola vezeti be a szabadszedéses menzát, amelynek köszönhetően a diákok maguk dönthetik el, mit és mennyit szeretnének enni. Ez nemcsak az étkezési élményt javítja, hanem a kidobott étel mennyiségét is jelentősen csökkenti. Sok helyen azt tapasztalják, hogy a rendszer bevezetése után többen fizetnek be az iskolai étkezésre, köztük olyanok is, akik korábban nem éltek ezzel a lehetőséggel.

Hozzászólások