Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Ettől a félévtől hatvan kiválasztott iskolában vezetik be először a mesterséges intelligencia (MI) kurzust a tanrendbe építve. A cél, hogy a jövőben valamennyi szakképző iskola tanrendjében szerepeljen ez az oktatás.
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a keddi sajtótájékoztatón bejelentette:
Ebben a félévben már több ezer gyermek vehet részt MI-képzésben, a cél pedig az, hogy februártól valamennyi szakképzésben tanuló diák hallgathasson ilyen kurzust.”
Hatvan oktató részére már tartottak felkészítést, így jelenleg majdnem minden szakképzési centrumban van olyan pedagógus, aki alapismereteket szerzett az MI-ben” – tette hozzá.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligenciát a teljes magyar oktatás részévé kívánják tenni, ezzel is erősítve az ország versenyképességét.
A magyar szakképzés erős technológiai alapokon nyugszik, és az MI bevezetésével még versenyképesebbé válhatunk.”
A szakképzést az általános iskolák és a gimnáziumok követik majd
Palkovics László, a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos elmondta, hogy Magyarország 2020-ban hozta létre első MI-stratégiáját, és a múlt héten jelent meg a megújított, hivatalos változat.
Azt javasoltuk a kormánynak, hogy a szakképzést követően az általános iskolák első és ötödik évfolyamán, valamint a gimnáziumok kilencedik osztályában is vezessék be ezt a tananyagot. Ahogy a világ halad előre, az MI-vel valamiféle viszonyt mindenkinek ki kell alakítania, ezt nem lehet elég korán elkezdeni” – mondta Palkovics.
Hozzátette, hogy az MI nem a munkavállalókat váltja ki, hanem támogatja feladataik ellátását, és a tanítási folyamatot is hatékonyabbá teszi.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).