Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Míg a mindennapos testnevelésre vonatkozó szabály szigorításával a kormány a gyerekek egészségét kívánta erősíteni, a szülők szerint a hatás éppen ellentétes: a diákok kimerülnek, frusztráltak lesznek, és lassan elidegenednek a mozgástól a heti öt iskolai testnevelés miatt, amik közül tavaly óta már csak a versenysportolók hagyhatnak ki kettőt.
Míg a korábbi években elég volt egy igazolást benyújtani arról, hogy a diák heti legalább két órában valamilyen testmozgást végez - például táncol, teniszezik vagy konditerembe jár - ahhoz, hogy a kötelezően előírt heti 5 óra testnevelésből csak 3 órán kelljen részt vennie. A 2024/25-ös tanév óta erre nincs lehetőség, az
a heti 5 testnevelés órából kettőt
csak versenysportolóknak engednek
el akkor, de nekik is csak akkor, ha a diák
Az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottsága (TAB) akkor azzal indokolta a döntést, hogy „a mindennapos testnevelés kiváltására szolgáló sportszervezeti igazolások nem mindig fedték le tényszerűen azt, hogy a tanuló hetente kétszer részt venne a sportegyesületi edzéseken, azaz a nem versenyszerűen sportoló tanulók esetében a sportköri vagy sportszervezeti sportolás nem minden esetben valósult meg”.Ez pedig szerintük a NETFIT-felmérés eredményein is látszott. A legutóbbi például arra mutatott rá, hogy a magyar diákok negyede még mindig túlsúlyos vagy elhízott, és minél idősebbek, annál rosszabb az állóképességük.
"A Covid–19 pandémia okozta inaktivitási krízis, az iskolalátogatás és a testnevelésórák hiánya, a sportolási lehetőségek korlátozása nagymértékben hatással volt a tanulók fittségi állapotára, soha nem látott visszaesést okozva. A 2023/2024. tanévben, három évvel a pandémiát követően azonban jól látszik, hogy országos átlagban folyamatosan növekszik az egy adott iskola tanulóinak fittségi állapotát bemutató úgynevezett Intézményi Fittségi Index (IFI) értéke. Ez a statisztikai mutató azonban még nem érte el a pandémia előtti szintet" - írta akkor a honlapján a Magyar Diáksport Szövetség.
Elveszi a sportolás örömét
Hogy a legutóbbi NETFIT felmérés és a mindennapos testnevelés szigorítása óta fittebbek lettek-e a diákok, arra egyelőre nincs válasz. A szülők visszajelzései szerint azonban a mindennapos iskolai sport épp az ellenkezőjét éri el annak, ami a célja lenne: meggyűlölteti a diákokkal a testmozgást és elveszi az időt attól, hogy valami olyan sportot űzzenek, amiben örömüket lelik.
,,Az én lányom jár néptáncra heti kétszer, plusz lovagolni, és járt/járna úszni is, de egyiket sem egyesületben, így kötelező neki heti két délutáni tesi a suliban. Úgy, hogy van, amikor van hetedik órája is! Elsőben! Így nem fog járni úszni, mert szerencsétlen mire hazaesik, már teljesen kész van. Úgyhogy sok értelmét nem látom, a plusz órák elveszik a lehetőséget a normális sportolástól" - írta egy szülő az Eduline mindennapos testnevelésről szóló Facebook-bejegyzése alatt.
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk: a mindennapos testnevelés alaposan belerondít a diákok órarendjeibe is. Vannak iskolák, ahol emiatt szinte minden nap nulladik órával kezdenek a diákok, mert ekkora tudják időzíteni a testnevelést, amit után még sok esetben 6-7-8 tanítási óra, 11. osztályos és végzős középiskolások esetében fakultációk követnek. Nem beszélve az olyan iskola utáni elfoglaltságokról, mint például a zeneiskola, korrepetálás, vagy amiről a fentebb említett szülő is beszélt: egy olyan sport, amit a diák választ, amit élvez és ami nem feltétlen arról szól, hogy 2-3 osztálynyi gyereket zsúfolnak egy fülledt tornaterembe, futtatnak az udvaron esőben, hóban, szélben, vagy lépcsőztetnek a gyakran lerobbant, régi épületek csúszós lépcsőin.
Túlmozgásos a gyerekem, de a tesit nem szereti. Pont azért, mert ott is elvárások vannak. Miért nem lehet ez egy kötetlen dolog? Ahol a lényeg, hogy mozogjanak. Legyen az foci vagy röplabda... Miért elvárás, hogy egy harmadikos gyerek tudjon fejen állni, kötélre mászni, stb? Előző tanévben a lányom nem egyszer sírt, mert nem ment neki a fejenállás. És ezáltal meg is utálta a tornaórákat. De egyébként én is soknak találom a mindennapi tornaórát
- osztotta meg velünk egy másik édesanya, Éva.
Andrea pedig arról számolt be, hogy a fia eleinte heti kétszer járt karatézni, aztán - mivel az iskolában minden nap lefárad - már csak egyszer, mostanra pedig már egyszer sem.
A diákok sporttól való elkedvetlenedése egyébként a Központi Statisztikai Hivatal adataiban is látszik. Mint ahogyan arról tavaly írtunk is, a 2022/2023-as tanévhez képest 2024-re egy év alatt közel 3000 fővel, mintegy 156 ezer főre csökkent azoknak a diákoknak a száma, akik valamilyen iskolai sportkörbe járnak általános- és középiskolákban. Bár az adatok összehasonlítása korlátozott a KSH szerint, azért érdemes megjegyezni, hogy a 2010/2011-es tanévben ugyanez a szám még 383 964 volt.
A megfelelő feltételek sincsenek megteremtve
A szülők szerint amellett, hogy a diákok nem olyan sportokat űznek ezeken a tanórákon, amiket élveznek és amikhez kedvük van, a megfelelő feltételek, a tárgyi- és tantermi felszereltség sem áll rendelkezésre számos iskolában ahhoz, hogy a mindennapi testnevelés órák élvezetesek, vagy legalább kevésbé kellemetlenek legyenek. Ha maga a sport nem is feltétlen, akkor az utána következő tanórák, amiket izzadtan kell végigülniük.
"Kell a testmozgás de meg kellene lennie megfelelő feltételeknek is! Gondolok itt arra, hogy elmegy otthonról a gyermek tiszta, frissen mosott ruhában, jól leizzad a 0. órába, se lezuhanyozni, de normálisan visszaöltözni - időhiány miatt - nem tud, és úgy kell végig tölteni az iskolai napot! Amikor pedig bemegy a tanár az osztályterembe és azt mondja, nyissatok ablakot mert büdös van, az nem véletlen! Van, aki ezt nem fogja fel olyan tragikusan, de aki egy kicsit is igényes magára és a környezetére, az igen" - írta Edina.
Nem ő volt az egyetlen, aki a nem létező zuhanyzási lehetőségre és az időhiányra panaszkodott. Ezt a problémát sokan megjegyezeték, ahogyan azt is, hogy a nap közepére ékelt testnevelés órák miatt a tanulóknak arra sincs lehetőségük, hogy normálisan megebédeljenek, mert az átöltözés elveszi a rendelkezésre álló időt.
Viszaállítanák a "régi" rendszert és megszüntetnék az osztályozást
Az esetek többségében ugyanakkor sem a szülőknek, sem a diákoknak magával a testnevelés órával van problémájuk, hanem annak gyakoriságával és milyenségével.
Mozgásra szükség van, de nem arra, hogy a terem állandó foglaltsága miatt 40 és -10 fokban is az udvaron fussanak egész órán. 40 fokban elájulnak a melegtől a tűző napon, -10-ben megfáznak
- írta Renáta.
A legtöbben - ha tehetnék - visszaállítanák a régi rendszert, vagyis azt, hogy a kötelező ötből két testnevelés óra kiváltható legyen abban az esetben, ha a diák egyébként is részt vesz valamilyen testmozgással járó foglalkozáson. Mindemellett számos szülő azt is megjegyezte; jó lenne végre felismerni, hogy ezeken az órákon a testmozgáson van a lényeg, nem pedig a teljesítményen; vagyis azon, hogy mekkorát tud hajítani vagy ugrani egy diák, és hogy tud-e kézilabdázni, focizni vagy kosárra dobni.
A testnevelés készségtárgy, ezért tilos lenne eredmények alapján osztályozni. A hal nem mászik fára, de jól úszik... ki ebben jó, ki abban. Az lenne fontos, hogy az egészséges és rendszeres mozgást szeressék a gyerekek, aki pedig tehetséges valamiben, az úgyis kiderül, és mehet komoly edzésekre. De amíg a tesi nyűg fizikailag is, időben is, térben is (nincs rá sem elég tanóra, sem hely), és megalázzák a gyerekeket, mert valamely mozgásformában nem jól teljesítenek, addig "ott rohadjon meg, ahol van"... ennek semmi értelme. Sőt! Minél jobban megutáltatják a gyerekekkel a tesi órákon a mozgást, annál dacosabbak lesznek felnőttként is bármit mozogni az egészségük érdekében - fejtette ki Márta.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.