Azonnali bértárgyalást követelnek az Oktatási Hivatal dolgozóinak tömeges felmondása miatt

Akár munkabeszüntetés is jöhet, ha most sem kap a szakszervezet választ a kormánytól.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) ismét nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Pintér Sándor belügyminiszterhez, sürgetve az azonnali bértárgyalásokat – derült ki a szervezet közleményéből. Ez már a hónapban a második levelük, az elsőre ugyanis semmilyen választ nem kaptak.

Az alacsony bérek miatt egy félév alatt mintegy 120 munkatárs mondott fel az Oktatási Hivatalnál.

A szakszervezet szerint a kialakult helyzet tarthatatlan, és komoly kockázatot jelent a hivatal működésére. A levélben így fogalmaztak:

„...az Oktatási Hivatal szakmai feladatainak maradéktalan ellátása és a munkabéke megőrzése érdekében kötelességem ismételten jelezni, hogy a jelenlegi állapot fenntarthatatlan.”

A dokumentum felhívja a figyelmet arra is, hogy a szeptemberben induló tanév óriási feladatokat ró a hivatalra, miközben a dolgozói létszám drasztikus csökkenése komolyan veszélyezteti az oktatási feladatok színvonalas és biztonságos ellátását.

Jogászt, informatikusokat, pedagógusokat is keres az Oktatási Hivatal

Az MKKSZ ezért haladéktalan bértárgyalást kér a hivatalban maradt munkavállalók érdekében. A szakszervezet közölte: amennyiben szeptember 5-ig nem érkezik érdemi válasz a kormány részéről, az Oktatási Hivatalnál működő alapszervezet szeptember 8-tól megkezdi a törvényes munkabeszüntetés előkészítését.

 

Hozzászólások
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.