Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Tagadják a tankerületi központok vezetői, hogy arra kérték vagy utasították volna az iskolaigazgatókat, korlátozzák, hogy egy tantestületen belül mennyi pedagógus kerülhet be a kiemelkedően teljesítők csoportjába.
Pár nappal ezelőtt több pedagógus is jelezte, hogy a teljesítményértékelésben a korábban tisztán látható 80 pont vagy a felett elért pontszámát lecsökkentették 78-79-re. Egy másik pedagógus szerint az intézményvezetők szóban azt a tájékoztatást kapták a tankerületi központoktól, hogy "arányosítani" kell a pontszámokat annak érdekében, hogy felhasználhassák az állam által biztosított bérkeretet - írja a Népszava.
Pedagógusok teljesítményértékelése: ezért nagy baj, ha a 20 ezer forint beleszámít a fizetésemelésbe
Az iskolák pedagógusonként átlagosan bruttó 20 ezer forinttal számolhatnak majd, de a kiemelkedően teljesítők ennél magasabb összeget is kaphatnak. Az viszont csak 80 pont felett járna.
„Az alátámasztó dokumentumok és az értékelő beszélgetés alapján kialakított pontszámokhoz a Tankerület semmilyen előzetes kritériumot nem adott és "arányosítást" sem kért az igazgatóktól” – írta a Miskolci Tankerületi Központ szakmai vezetője a lapnak. Az Esztergomi Tankerületi Központi is hasonlóan azt állította, hogy nem adtak semmilyen utasítást a tankerületbe tartozó intézmények igazgatóinak, illetve ugyanezt jelezte a győri, a váci, a dunakeszi, az érdi és több budapesti tankerületi központtól is.
Egyedül a Dél-Pesti Tankerületi Központ titkársága adott más választ: ők a teljesítményértékeléssel kapcsolatban arra kérték az iskolaigazgatókat, hogy "a pontozás által, a legjobb tudásuk szerint próbáljanak meg a kollégák között differenciálni a lehetőségekhez mérten".
A Népszavának szóló tájékoztatásukban kiemelték, hogy:
„A pedagógusok teljesítményértékelésének elvégzése az igazgatók hatáskörébe tartozik. Az eredmények számunkra még nem ismertek, tekintettel arra, hogy az értékelés határideje tegnap volt”.
Egyébként a Magyar Közlönyben hétfő este tették közzé a rendeletet, mely szerint az "átlagos teljesítményt nyújtó" pedagógusok legfeljebb havi bruttó 20 ezer forint, a kiemelkedő teljesítményt nyújtók minimum 20, maximum bruttó 60 ezer forint illetményemelést kaphatnak majd. A teljesítményalapú béremelésre a kormány idén összesen 10,9 milliárd forintot biztosít.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.